-Ki az?? - kiabáltam, mert nem akartam odasétálni.
-Én vagyok az, Ren! - jött a válasz
-Nyitva van. Gyere be!
-Gondoltam meglátogatlak. - hallottam ahogy közelebb lépked, bárhogy próbáltam nem tudtam felülni, így hagytam az egészet. - Nem is köszönsz?
-Bocsi, csak nagyon kimerültem. Reggel óta takarítok, megállás nélkül. - néztem a fölöttem tornyosuló srácra. - Ülj le nyugodtan.
-Oké. - erre fogta magát pont leült ODA.
-De ne rám!! - bárhogy is próbálta mozogni alatta nem reagált sehogy, csak nevetett. Végül felültem és ő pont akkor hajolt felém. És hát... lefejeltük egymást. Annyira, hogy mindkettőnknek egy nagy púp lett a homlokán.
-Jaj, de jó! - sóhajtott fel megkönnyebbülten.
-Akkor most kiengesztellek.
-Mit főzöl nekem? - jött oda mellém és minden mozdulatomat figyelte amit a hűtőben való kutakodással végeztem.
-Az meglepi. - mutattam fel a mutatóujjam, mire kicsit bebandzsított.
-Nem szeretem a meglepit. - kisfiús hangján, majdnem, hogy elolvadtam. Mindig is imádtam a keleti srácokat, szeretem a babaarcú fiúkat és hát Ren... ő egy külön történet.
-De ez kellemes meglepetés lesz. - borzoltam össze a haját, mire elkapta a kezem és magához húzott. Csak meglepetten pillantottam rá és vártam mit fog csinálni.
-Kedvellek... Nagyon. - nézett mélyen a szemeimbe.
Mintha megfagytam volna, úgy álltam ott. Köpni-nyelni nem tudtam a meglepődöttségtől. Mondjátok, hogy csak álmodom, vagy csípjetek meg. Mondani akartam valamit, de nem mertem. Végül erőt vettem magamon és ezt mondtam:
-Én is. Nagyon.
Mintha egy pillanatra elvesztette volna maga fölött az irányítást és robotként vezérelve ajkait az enyéimre tapasztotta. Jólesően sóhajtottam és átadtam magam az élvezetnek. Visszacsókoltam, bal kezét a derekamra, jobb kezét a nyakamra helyezte és még jobban magához húzott. Én nyakát fogtam közre, ezzel hosszabb csókra invitálva őt. A végén lihegve váltunk szét és csak néztük a másik félt. Nem tudtam mi következik. Csak bámultuk egymást és már kezdtem fázni, mert a hűtő még mindig nyitva volt.
-Bocsánat. - húzódott el tőlem - Rád erőltettem magam. Pedig nem akartam.
-Nincs semmi baj. - mondtam miközben még mindig őt tépte tekintetemmel.
-Jobb, ha most megyek. - mire bármit is mondhattam volna villámként tűnt el a házból. Hűlt helyét néztem és lassan ajkaimhoz kaptam. Megcsókolt. Ren tényleg megcsókolt. Nem tudom, hogy sírjak vagy nevessek-e. Mindkettő jött egyszerre, nagyon boldog voltam, de szomorú is, mert Ren rosszul érezte magát emiatt. Nem állhattam tovább ott tétlenül, hát utánaindultam. Fogtam Egérke pórázát, nyakába akasztotta, bekulcsoltam mindent és remegő léptekkel, de elindultam a srác házához. A gyalogolásomból gyors lépés, azokból kocogás végül már sprintelés alakult ki. Minél hamarabb beszélni akartam vele erről. Ahogy a házukhoz mentem idegesen kopogtam be. Az ajtó rögtön nyitódott és a nővére nyitott ajtót.
-Szia. - terelt beljebb - Ren fent van a szobájában. Balra, azonnal az első ajtó.
Csak bólintottam és Egérkére néztem.
-Nyugodtan vidd fel. - mosolygott
-Köszi. - lihegtem, majd a lépcsőfokokat kettesével szedve hamar az emeleten találtuk magunkat. Ha nem tudtam volna, hogy melyik ajtó akkor is felismertem volna. Halkan bekopogtam. Egy hangot sem hallottam, így komótosan benyitottam. Az ajtóval szemben az ágy volt azon pedig Ren foglalt helyet, törökülésben és... könnyes szemekkel. Szavam ismét elakadt, gyönyörű volt az arca, de egyszerre csúnya is, mert könnyek borították be.
-Miért jöttél utánam? - nem nézett rám csak a kezében lévő zsebkendőt nézegette.
-Mert beszélnünk kell. - ültem le vele szembe
-Tudom, hogy nem akarsz tőlem semmit. - konyult le a szája, ezen muszáj volt elmosolyodnom, mire felkapta a fejét.
-Honnan vetted ezt a marhaságot?
-Csak tudom.
-Akkor rosszul tudod. - fogtam meg kezeit - Szerinted miért mondtam én is azt, hogy szeretlek?
-Hogy ne érezzem rosszul magam.
-Ren! - sóhajtottam nagyot.
-Ugyanez történt a volt barátnőmmel. A végén bevallotta, hogy nem akart rosszat nekem, majd lelépett az akkor egyik legjobb haverommal. Pár napra rá ideköltöztünk. Megismertelek téged és minden más lett. - szipogta
-Most te hallgass meg engem. Amikor DongWoonal jártam ne létezett rossz az életemben. Minden tökéletes volt, amíg nálam nem hagyta a telefonját. Vissza akartam neki adni, így elsétáltam a házukhoz, de az út közben jött egy sms-e. Egy lány volt és gondolom sejted, hogy milyen fajta üzenetet küldöd. - ekkor bólintott - Ezt megemlítettem neki, de azt nem, hogy elolvastam. Igen érdekes pofát vágott amiből már tudtam, hogy itt már régen nincs rendben minden. Majd az egyik nap miután elváltunk sunyiban követtem és megláttam azzal a lánnyal aki valószínűleg az üzenetet küldte. - a mondandóm ezen részénél pár kósza könnycseppet elengedtem - Kérdőre vontam ott helyben, hogy mi ez az egész. Azt mondta már nincs szüksége rám, egy játék voltam neki, egy rongybaba. És a bulin ahogy megjelent... Eltudod képzelni, hogy mit érezhettem akkor? Főleg amikor azt mondta, hogy újra akarja velem kezdeni. Akkor bőgni tudtam volna, de a düh annál jóval erősebb volt. Én nem vagyok olyan lány, mint a volt csajod. Lehet, hogy nem hiszed el, de én jóval többet érzek irántad, mint barátságot.
-Én is.
-Akkor? Megpróbáljuk? - emeltem feljebb a fejét, hogy a szemébe tudjak nézni.
-Ühüm. - mosolyogva bólintott, majd hevesen megölelt.
Jólesően viszonoztam, majd egy puszit nyomtam az arcára.
-Ennyivel most már nem érem be. - mondta.
Közelebb húzott és egy gyengéd, mégis vad csókot nyomott a számra, kezemet nyaka köré fontam és jobban magamhoz húztam.
-Szeretlek. - suttogtam a fülébe, miután elváltak ajkaink
-Én is téged. - nyakam hajlatába és puszit hagyott ott, amitől egy halk sóhaj csúszott ki a számon.
Körülbelül még egy fél órát töltöttem náluk. A hátsókertben ültünk a hintaágyban, ölelkezve. Amíg a kutyák játszottak, mi arról beszélgettünk, hogy csinálni kéne pár közös programot.
Nagyon jó lett ^-^ kövit
VálaszTörlésÖrülök, hogy tetszik. Hamarosan. :D
Törlés