10.foszlány

Fél 1 fele értünk oda Renékhez. A ház gyönyörű volt, mégis egyszerű. Fehér másfél méteres kerítés takarta a bejárat előtti kiskertet, ami igényes volt. Káprázatos szivárvány színek tündököltek a lilától, egészen a pirosig. Soha nem láttam még ilyen sok fajta virágot, amit itt. Előreengedtem és magával húzott, mert észrevette mennyire elbambultam. A ház fala fehér és semleges színű volt, kétemeletes és modern. Semmi nagy cicoma. Ha eddig nem ájultam el akkor most már igen. Ahogy beléptünk az előszobába elájultam. Sokkal másabban nézett ki az egész ház, mint a bulin. Tisztább és kellemesebb volt. És ami a legfontosabb volt nyugalmat árasztott. Idebent is a fehér és a semleges volt az uralkodó szín. Minden nagyon világos volt, kellemes közérzetet keltett bennem. A bejárati ajtóval szemben egy csigalépcső volt, balról a konyhát, jobbról pedig a nappalit lehetett látni. A konyha közepén egy márványlapos sziget volt elhelyezve, körülötte pedig az ahhoz passzoló bútorokkal. A nappaliban egy fehér huzatos kanapé ékeskedett, szintén fehér, vastag szőnyeggel és hosszú, földig érő függönnyel. A kanapéval szemben egy lcd tévé volt a falon, az alatt pedig egy semleges színű, fiókos szekrény. Körben a falon pedig különböző tájképek és családi fotók tarkították a szobát. Ezeken a tárgyakon kívül még egy kijárat volt a hátsó kertbe amit egy tolóajtó határolt.
-Gyönyörű a házatok. A bulin nem volt ilyen. - álmélkodtam.
-Köszi. Anyu lakberendező, így könnyű volt berendeznie. Megnyugtató az egész hely egy fárasztó nap után.
-Lehet gyakrabban jövök hozzátok. - húztam le a cipőmet.
-Öhm... Nem kellett volna átöltöznöd? - kérdezi félszegen
-De, határozottan de. - bólogattam - De most már mindegy.
-Szerintem jól áll a szoknya.
-Köszi.
Éreztem ahogy elönt a pír. Hogy tud csupán egy mondattal zavarba hozni? Mi olyan különleges benne, hogy belé szerettem?
-Menj és foglalj helyet nyugodtan. Addig én csinálok valami harapnivalót. - vette irányba a konyhát - Popcorn legyen vagy valami más? - fordult vissza, megkapaszkodva az ajtófélfában.
-Lepj meg. - vigyorogtam
-Nem kell kétszer mondanod. - viszonozta a hatalmas mosolyt és a konyhába ment.
Fejemet hátradöntöttem és a plafont kezdtem el vizslatni, majd mikor ásítottam egy nagyot, becsuktam a szemeimet. Nem hallottam még egy halk szisszenést sem így nagyon megijedtem amikor két kéz fogta meg a vállaimat. Rögtön kipattantak az eddig csukva tartott érzékszerveim és Ren gyönyörű, barna íriszeivel találtam szembe magam. Alig tizenöt centire lehettek arcaink egymástól, mégis sokkal közelebb éreztem.
-Tudsz fapálcikát használni?
-Igen. Amikor Hokkaidóban voltam  megtanultam.
-Nem mondtam, hogy meséld el az életed. - vigyorgott, amire arrébb löktem - Amúgy tényleg voltál Hokkaidóban??
-Ja-ja. Még anyuval mentünk el oda pár éve. Sajnos azóta sok minden megváltozott.
-Nem kérdezem, hogy mi történt, mert ha eljön az idő úgy is elmondod. - milyen megértő :) - Na de... hogy eltereljem a figyelmed, nézzük azt a filmet.
-Nem rossz gondolat. - vettem el a kis ételes tálkát -Mit nézünk?
-Már mondtam, filmet. - elkezdett kutakodni a legfelső fiókban
-Azon belül?
-Jeleneteket. - fordult meg, én pedig elengedtem egy sóhajt.
Ismét nagy mosolyt húzott a szájára, csak csóváltam a fejem, de nem tudtam megállni, hogy ne mosolyogjak én is.
-Tudod mit mondok most neked? - kezdtem bele a mondandómba, miközben a pálcikákat közrefogtam.
-Na mit?
-Azt, hogy amióta ismerlek sokkal többet mosolygok. - emeltem fel a tésztát
-És az jó? - nézett rám kiskutyaszemekkel.
-Szerintem az. - ahogy elkezdtem majszolni az ételt előtörtek bennem az emlékek. Azok az emlékek amikor a Japán szigetekre mentünk anyával, strandoltunk, vásároltunk töménytelen mennyiségben és élveztük a környezetet. Talán akkor döntöttem el, hogy én környezetvédelmi szakértő akarok lenni. Abban az időszakban ismertem meg DongWoon-t is. Milyen boldog voltam vele két évig és aztán kevesebb, mint huszonnégy óra alatt összetört bennem egy szálat. Ez a szál volt a bátorságom. Azóta kevésbé vagyok közvetlen azokkal akik tényleg tetszenek, de Ren más. Ha akarnék se tudnék távolságtartó lenni vele szemben, mert ő mindent megtesz azért, hogy mosolyt húzzon ki az emberekből. 
Kisebb könnycseppek hullottak le az arcomról. Valóban ennyire tetszene ez a srác? Alig ismerem, de megmutattam neki azt az oldalam amit talán még a lányok sem ismernek.
-Mi a baj? - guggolt le elém a srác - Vagy inkább ki?
-Minden. - feleltem
-Na gyere ide. - felült mellém és magához húzott.
Ölelésétől a hideg rázott, amitől kiscicaként bújtam a védelmet nyújtó karjaiba. Megnyugtató volt és tudtam, hogy ha nem teszek valamit elfogja tőlem szakítani DongWoon. Höh, miért jutott nekem ez a sors? Jelen pillanatokban Ren és Egérke a legfontosabb nekem, ha velük történne valami akkor... á, bele se merek gondolni mit csinálnék.
Mikor alábbhagyott a sírásom, szipogva váltam el Ren mellkasától. Mély levegőket véve próbáltam leállítani az addig szakadozott légzésem.
-Jobban vagy? - nézett rám aggódva.
-Ühüm. - bólogattam
-Nem lesz semmi baj, oké?? Ha bántani akar az a barom én megvédelek. Nem tudom még, hogy de megvédelek.
-Köszönöm. - öleltem át a nyakát.
-Rám mindig számíthatsz, bármiben segítek neked. - suttogta a fülembe.
-Akkor most abban segíts, hogy elfelejtsem azt az idiótát. - töröltem le a száraz könnyeket.
-Örömmel. - gonosz vigyorra húzódott a szája ami nem kicsit megrémített. Kezdek félni tőle.
Egyszeri pillanatban olyan szinten csikizni kezdte az oldalam, hogy hirtelen nem kaptam levegőt. Ennek következménye az lett, hogy én kerültem alulra, ő pedig ráült a csípőmre és úgy folytatta a hadműveletét. Hangos kacagás vette körül a házat, ami tőlem származott. Mikor már végleg nem bírtam eltoltam kezeit.
-Sikerült? - ült fel, ha eddig nem volt nehéz akkor most igen.
-Mi? - a végére már teljesen elfelejtettem, hogy miről beszéltünk az elmúlt percekben.
-Jó~ Akkor most már nézhetünk filmet?
Hevesen bólogattam és felültem. Csöppet kellemetlen volt a helyzet mivel még mindig kínos helyen ült. Lenéztem, majd vissza rá, hogy levegye mi a helyzet. Mikor leesett neki mi van csak egy ,,Jaaa"-t hangoztatott el és visszament a dvd lejátszóhoz. Berakta a kiválasztott címet és visszapattant mellém. Csendben és nyugalomban néztük a romantikus filmet, amitől kicsit elálmosodtam és Ren vállára döntöttem a fejem, majd az övét az enyémre. Így néztük a két és fél órás filmet amiből csak kettőt láttunk mivel mindketten bealudtunk.
Egy kórház folyosóján álltam, körülöttem nővérek és orvosok járkáltak. Szemben velem egy üvegablak és azon keresztül egy srác feküdt az unalmas, fehér huzatos ágyban. Közelebb mentem és a szemeim elé Ren összetört teste tárult. Arca lila és kék foltos, lába gipszben és kezein vágás nyomok. Szívem összeszorult a mozdulatlan test láttán, a sírás környékezett és végül utat engedtem sós könnyeimnek. Nem bírtam magammal ezért bementem oda és leültem az ágy melletti székre. Közelebbről még jobban látszottak a nyílt sebek kezén, ismét szabad utat nyertek a könnyeim. Ráborulva a fiú mellkasára adtam ki magamból az összes stresszt és szomorúságot.
Hirtelen újra a nappaliban találtam magam. Annyira megijedtem, hogy felébresztette a még alvó fiút.
-Miért sírsz? - törölt le egy könnycseppet a szemem sarkából. Nem akartam elmondani, hogy mit álmodtam, de úgy éreztem, hogy ez valamely szinten meg fog nyugtatni.
-Nem kell aggódnod. Nem fog velem ilyen történni. Megígérem. - ölelt szorosan magához.
-Olyan rossz volt téged ott látni. - szipogtam
-Shh. Nyugodj meg. - gyengéden simogatta a hátam, nagyon jól esett a törődése és csak remélni tudom, hogy még sokáig élvezhetem. - Most pedig csinálok neked egy koreai édességet. Nagyon finom és jó vigasztaló süti. Jó lesz?
-Igen, de én is veled megyek. - álltam fel én is.
-Hú. Rendben.
Így hát a nyomában voltam minden lépésénél. A tűzhelynél, a szekrényeknél, az asztalnál.
-Ez kezd egy kicsit idegesítő lenni. - állt meg hirtelen, neki is mentem a hátának. -Javíthatatlan vagy. - csóválta a fejét.
-Bocs, hogy nem akarom, hogy kórházba kerülj. - álltam meg előtte karba tett kézzel.
-De nem fogok.
-Ígérd meg! - mondtam hangosan
-Már megígértem. - ekkor a kisujjamat feltartottam, ránézett és sóhajtott egy nagyot. Végül beadta a derekát és keresztbe fontuk a kisujjainkat. -Ígérem, hogy nem kerülök kórházba.
-Jó. - könnyebbültem meg.
-Ha ennyi kellett, akkor már az elején megcsináltam volna. Tudod milyen idegesítő, ha valaki állandóan a nyomodban van?
-Tudom. Egérke mindig követ engem. - ültem le az egyik székre
-Tényleg! Hol van Behemót? - húzta össze a szemöldökét.
Felment az emeletre amíg a sütőben sült a sütemény és egy szép dán doggal sétált le.
-Ő itt Behemót. Köszönj szépen. - a kutya közelebb jött, két lábra állt - mondanom sem kell husz centivel biztos magasabb volt, mint én - kinyújtotta egyik tappancsát és úgymond kezet ráztunk.
-Ügyes kislány. - veregette meg oldalát.
Nem telt sok időbe, elkészült az annyira várt süti. Kivettünk két tányért, villát és kimentünk a hátsókertbe. Szintén olyan sok színben pompázott, mint elől. Alacsony, fehér kerítés választotta el a virágokat a fűtől. A kert közepén egy fehér kerti bútorcsoport volt látható. Ez tartalmazott hat széket, egy nagy, négyzet alakú asztalt, egy hintaágyat és egy napernyőt. Mi lehuppantunk a hintaágyra, amíg Behemót kiszaladgálta magát a hatalmas udvaron.
-Nagyon finom. - csámcsogtam az első falatnál.
-Én mondtam. - mosolygott Ren.
Ahogy megettük a tányér tartalmát beszélgettünk még egy kicsit, majd telefonszámot cseréltünk. Mondván, hogy máskor is eljöhetnék és hozhatnám magammal Egérkét is. Fél 6 fele hazaindultam Ren kíséretében. A kapunkban elbúcsúztunk és onnan elváltak útjaink. Minden esti teendőmet letudtam és hamar az ágyban kötöttem ki. Lefárasztott ez a mai nap, ez nem kétség. Este a délutáni álmon járt az agyam. Csak reménykedni tudtam benne, hogy nehogy még csak hasonló se történjen vele, mert megszakadna a szívem.