11.foszlány

A másnapot takarítással töltöttem el. A ház minden zegzugát feltöröltem és leporoltam. A plafonsarkoktól egészen a padlókig mindent megcsináltam. Minden helységben. Nem is csoda, hogy délután két órakor erőtlenül dőltem el a kanapé teljes hosszán. Mikor már volna bóbiskoltam elfele csengettek.
-Ki az?? - kiabáltam, mert nem akartam odasétálni.
-Én vagyok az, Ren! - jött a válasz
-Nyitva van. Gyere be!
-Gondoltam meglátogatlak. - hallottam ahogy közelebb lépked, bárhogy próbáltam nem tudtam felülni, így hagytam az egészet. - Nem is köszönsz?
-Bocsi, csak nagyon kimerültem. Reggel óta takarítok, megállás nélkül. - néztem a fölöttem tornyosuló srácra. - Ülj le nyugodtan.
-Oké. - erre fogta magát pont leült ODA.
-De ne rám!! - bárhogy is próbálta mozogni alatta nem reagált sehogy, csak nevetett. Végül felültem és ő pont akkor hajolt felém. És hát... lefejeltük egymást. Annyira, hogy mindkettőnknek egy nagy púp lett a homlokán.

-Tessék. - nyújtottam Ren felé egy csomag jeget. Habozás nélkül elfogadta és a fejéhez nyomta.
-Jaj, de jó! - sóhajtott fel megkönnyebbülten.
-Akkor most kiengesztellek.
-Mit főzöl nekem? - jött oda mellém és minden mozdulatomat figyelte amit a hűtőben való kutakodással végeztem.
-Az meglepi. - mutattam fel a mutatóujjam, mire kicsit bebandzsított.
-Nem szeretem a meglepit. - kisfiús hangján, majdnem, hogy elolvadtam. Mindig is imádtam a keleti srácokat, szeretem a babaarcú fiúkat és hát Ren... ő egy külön történet.
-De ez kellemes meglepetés lesz. - borzoltam össze a haját, mire elkapta a kezem és magához húzott. Csak meglepetten pillantottam rá és vártam mit fog csinálni.
-Kedvellek... Nagyon. - nézett mélyen a szemeimbe.
Mintha megfagytam volna, úgy álltam ott. Köpni-nyelni nem tudtam a meglepődöttségtől. Mondjátok, hogy csak álmodom, vagy csípjetek meg. Mondani akartam valamit, de nem mertem. Végül erőt vettem magamon és ezt mondtam:
-Én is. Nagyon.
Mintha egy pillanatra elvesztette volna maga fölött az irányítást és robotként vezérelve ajkait az enyéimre tapasztotta. Jólesően sóhajtottam és átadtam magam az élvezetnek. Visszacsókoltam, bal kezét a derekamra, jobb kezét a nyakamra helyezte és még jobban magához húzott. Én nyakát fogtam közre, ezzel hosszabb csókra invitálva őt. A végén lihegve váltunk szét és csak néztük a másik félt. Nem tudtam mi következik. Csak bámultuk egymást és már kezdtem fázni, mert a  hűtő még mindig nyitva volt.
-Bocsánat. - húzódott el tőlem - Rád erőltettem magam. Pedig nem akartam.
-Nincs semmi baj. - mondtam miközben még mindig őt tépte tekintetemmel.
-Jobb, ha most megyek. - mire bármit is mondhattam volna villámként tűnt el a házból. Hűlt helyét néztem és lassan ajkaimhoz kaptam. Megcsókolt. Ren tényleg megcsókolt. Nem tudom, hogy sírjak vagy nevessek-e. Mindkettő jött egyszerre, nagyon boldog voltam, de szomorú is, mert Ren rosszul érezte magát emiatt. Nem állhattam tovább ott tétlenül, hát utánaindultam. Fogtam Egérke pórázát, nyakába akasztotta, bekulcsoltam mindent és remegő léptekkel, de elindultam a srác házához. A gyalogolásomból gyors lépés, azokból kocogás végül már sprintelés alakult ki. Minél hamarabb beszélni akartam vele erről. Ahogy a házukhoz mentem idegesen kopogtam be. Az ajtó rögtön nyitódott és a nővére nyitott ajtót.
-Szia. - terelt beljebb - Ren fent van a szobájában. Balra, azonnal az első ajtó.
Csak bólintottam és Egérkére néztem.
-Nyugodtan vidd fel. - mosolygott
-Köszi. - lihegtem, majd a lépcsőfokokat kettesével szedve hamar az emeleten találtuk magunkat. Ha nem tudtam volna, hogy melyik ajtó akkor is felismertem volna. Halkan bekopogtam. Egy hangot sem hallottam, így komótosan benyitottam. Az ajtóval szemben az ágy volt azon pedig Ren foglalt helyet, törökülésben és... könnyes szemekkel. Szavam ismét elakadt, gyönyörű volt az arca, de egyszerre csúnya is, mert könnyek borították be.
-Miért jöttél utánam? - nem nézett rám csak a kezében lévő zsebkendőt nézegette.
-Mert beszélnünk kell. - ültem le vele szembe
-Tudom, hogy nem akarsz tőlem semmit. - konyult le a szája, ezen muszáj volt elmosolyodnom, mire felkapta a fejét.
-Honnan vetted ezt a marhaságot?
-Csak tudom.
-Akkor rosszul tudod. - fogtam meg kezeit - Szerinted miért mondtam én is azt, hogy szeretlek?
-Hogy ne érezzem rosszul magam.
-Ren! - sóhajtottam nagyot.
-Ugyanez történt a volt barátnőmmel. A végén bevallotta, hogy nem akart rosszat nekem, majd lelépett az akkor egyik legjobb haverommal. Pár napra rá ideköltöztünk. Megismertelek téged és minden más lett. - szipogta
-Most te hallgass meg engem. Amikor DongWoonal jártam ne létezett rossz az életemben. Minden tökéletes volt, amíg nálam nem hagyta a telefonját. Vissza akartam neki adni, így elsétáltam a házukhoz, de az út közben jött egy sms-e. Egy lány volt és gondolom sejted, hogy milyen fajta üzenetet küldöd. - ekkor bólintott - Ezt megemlítettem neki, de azt nem, hogy elolvastam. Igen érdekes pofát vágott amiből már tudtam, hogy itt már régen nincs rendben minden. Majd az egyik nap miután elváltunk sunyiban követtem és megláttam azzal a lánnyal aki valószínűleg az üzenetet küldte. - a mondandóm ezen részénél pár kósza könnycseppet elengedtem - Kérdőre vontam ott helyben, hogy mi ez az egész. Azt mondta már nincs szüksége rám, egy játék voltam neki, egy rongybaba. És a bulin ahogy megjelent... Eltudod képzelni, hogy mit érezhettem akkor? Főleg amikor azt mondta, hogy újra akarja velem kezdeni. Akkor bőgni tudtam volna, de a düh annál jóval erősebb volt. Én nem vagyok olyan lány, mint a volt csajod. Lehet, hogy nem hiszed el, de én jóval többet érzek irántad, mint barátságot.
-Én is.
-Akkor? Megpróbáljuk? - emeltem feljebb a fejét, hogy a szemébe tudjak nézni.
-Ühüm. - mosolyogva bólintott, majd hevesen megölelt.
Jólesően viszonoztam, majd egy puszit nyomtam az arcára.
-Ennyivel most már nem érem be. - mondta.
Közelebb húzott és egy gyengéd, mégis vad csókot nyomott a számra, kezemet nyaka köré fontam és jobban magamhoz húztam.
-Szeretlek. - suttogtam a fülébe, miután elváltak ajkaink
-Én is téged. - nyakam hajlatába és puszit hagyott ott, amitől egy halk sóhaj csúszott ki a számon.
Körülbelül még egy fél órát töltöttem náluk. A hátsókertben ültünk a hintaágyban, ölelkezve. Amíg a kutyák játszottak, mi arról beszélgettünk, hogy csinálni kéne pár közös programot.

10.foszlány

Fél 1 fele értünk oda Renékhez. A ház gyönyörű volt, mégis egyszerű. Fehér másfél méteres kerítés takarta a bejárat előtti kiskertet, ami igényes volt. Káprázatos szivárvány színek tündököltek a lilától, egészen a pirosig. Soha nem láttam még ilyen sok fajta virágot, amit itt. Előreengedtem és magával húzott, mert észrevette mennyire elbambultam. A ház fala fehér és semleges színű volt, kétemeletes és modern. Semmi nagy cicoma. Ha eddig nem ájultam el akkor most már igen. Ahogy beléptünk az előszobába elájultam. Sokkal másabban nézett ki az egész ház, mint a bulin. Tisztább és kellemesebb volt. És ami a legfontosabb volt nyugalmat árasztott. Idebent is a fehér és a semleges volt az uralkodó szín. Minden nagyon világos volt, kellemes közérzetet keltett bennem. A bejárati ajtóval szemben egy csigalépcső volt, balról a konyhát, jobbról pedig a nappalit lehetett látni. A konyha közepén egy márványlapos sziget volt elhelyezve, körülötte pedig az ahhoz passzoló bútorokkal. A nappaliban egy fehér huzatos kanapé ékeskedett, szintén fehér, vastag szőnyeggel és hosszú, földig érő függönnyel. A kanapéval szemben egy lcd tévé volt a falon, az alatt pedig egy semleges színű, fiókos szekrény. Körben a falon pedig különböző tájképek és családi fotók tarkították a szobát. Ezeken a tárgyakon kívül még egy kijárat volt a hátsó kertbe amit egy tolóajtó határolt.
-Gyönyörű a házatok. A bulin nem volt ilyen. - álmélkodtam.
-Köszi. Anyu lakberendező, így könnyű volt berendeznie. Megnyugtató az egész hely egy fárasztó nap után.
-Lehet gyakrabban jövök hozzátok. - húztam le a cipőmet.
-Öhm... Nem kellett volna átöltöznöd? - kérdezi félszegen
-De, határozottan de. - bólogattam - De most már mindegy.
-Szerintem jól áll a szoknya.
-Köszi.
Éreztem ahogy elönt a pír. Hogy tud csupán egy mondattal zavarba hozni? Mi olyan különleges benne, hogy belé szerettem?
-Menj és foglalj helyet nyugodtan. Addig én csinálok valami harapnivalót. - vette irányba a konyhát - Popcorn legyen vagy valami más? - fordult vissza, megkapaszkodva az ajtófélfában.
-Lepj meg. - vigyorogtam
-Nem kell kétszer mondanod. - viszonozta a hatalmas mosolyt és a konyhába ment.
Fejemet hátradöntöttem és a plafont kezdtem el vizslatni, majd mikor ásítottam egy nagyot, becsuktam a szemeimet. Nem hallottam még egy halk szisszenést sem így nagyon megijedtem amikor két kéz fogta meg a vállaimat. Rögtön kipattantak az eddig csukva tartott érzékszerveim és Ren gyönyörű, barna íriszeivel találtam szembe magam. Alig tizenöt centire lehettek arcaink egymástól, mégis sokkal közelebb éreztem.
-Tudsz fapálcikát használni?
-Igen. Amikor Hokkaidóban voltam  megtanultam.
-Nem mondtam, hogy meséld el az életed. - vigyorgott, amire arrébb löktem - Amúgy tényleg voltál Hokkaidóban??
-Ja-ja. Még anyuval mentünk el oda pár éve. Sajnos azóta sok minden megváltozott.
-Nem kérdezem, hogy mi történt, mert ha eljön az idő úgy is elmondod. - milyen megértő :) - Na de... hogy eltereljem a figyelmed, nézzük azt a filmet.
-Nem rossz gondolat. - vettem el a kis ételes tálkát -Mit nézünk?
-Már mondtam, filmet. - elkezdett kutakodni a legfelső fiókban
-Azon belül?
-Jeleneteket. - fordult meg, én pedig elengedtem egy sóhajt.
Ismét nagy mosolyt húzott a szájára, csak csóváltam a fejem, de nem tudtam megállni, hogy ne mosolyogjak én is.
-Tudod mit mondok most neked? - kezdtem bele a mondandómba, miközben a pálcikákat közrefogtam.
-Na mit?
-Azt, hogy amióta ismerlek sokkal többet mosolygok. - emeltem fel a tésztát
-És az jó? - nézett rám kiskutyaszemekkel.
-Szerintem az. - ahogy elkezdtem majszolni az ételt előtörtek bennem az emlékek. Azok az emlékek amikor a Japán szigetekre mentünk anyával, strandoltunk, vásároltunk töménytelen mennyiségben és élveztük a környezetet. Talán akkor döntöttem el, hogy én környezetvédelmi szakértő akarok lenni. Abban az időszakban ismertem meg DongWoon-t is. Milyen boldog voltam vele két évig és aztán kevesebb, mint huszonnégy óra alatt összetört bennem egy szálat. Ez a szál volt a bátorságom. Azóta kevésbé vagyok közvetlen azokkal akik tényleg tetszenek, de Ren más. Ha akarnék se tudnék távolságtartó lenni vele szemben, mert ő mindent megtesz azért, hogy mosolyt húzzon ki az emberekből. 
Kisebb könnycseppek hullottak le az arcomról. Valóban ennyire tetszene ez a srác? Alig ismerem, de megmutattam neki azt az oldalam amit talán még a lányok sem ismernek.
-Mi a baj? - guggolt le elém a srác - Vagy inkább ki?
-Minden. - feleltem
-Na gyere ide. - felült mellém és magához húzott.
Ölelésétől a hideg rázott, amitől kiscicaként bújtam a védelmet nyújtó karjaiba. Megnyugtató volt és tudtam, hogy ha nem teszek valamit elfogja tőlem szakítani DongWoon. Höh, miért jutott nekem ez a sors? Jelen pillanatokban Ren és Egérke a legfontosabb nekem, ha velük történne valami akkor... á, bele se merek gondolni mit csinálnék.
Mikor alábbhagyott a sírásom, szipogva váltam el Ren mellkasától. Mély levegőket véve próbáltam leállítani az addig szakadozott légzésem.
-Jobban vagy? - nézett rám aggódva.
-Ühüm. - bólogattam
-Nem lesz semmi baj, oké?? Ha bántani akar az a barom én megvédelek. Nem tudom még, hogy de megvédelek.
-Köszönöm. - öleltem át a nyakát.
-Rám mindig számíthatsz, bármiben segítek neked. - suttogta a fülembe.
-Akkor most abban segíts, hogy elfelejtsem azt az idiótát. - töröltem le a száraz könnyeket.
-Örömmel. - gonosz vigyorra húzódott a szája ami nem kicsit megrémített. Kezdek félni tőle.
Egyszeri pillanatban olyan szinten csikizni kezdte az oldalam, hogy hirtelen nem kaptam levegőt. Ennek következménye az lett, hogy én kerültem alulra, ő pedig ráült a csípőmre és úgy folytatta a hadműveletét. Hangos kacagás vette körül a házat, ami tőlem származott. Mikor már végleg nem bírtam eltoltam kezeit.
-Sikerült? - ült fel, ha eddig nem volt nehéz akkor most igen.
-Mi? - a végére már teljesen elfelejtettem, hogy miről beszéltünk az elmúlt percekben.
-Jó~ Akkor most már nézhetünk filmet?
Hevesen bólogattam és felültem. Csöppet kellemetlen volt a helyzet mivel még mindig kínos helyen ült. Lenéztem, majd vissza rá, hogy levegye mi a helyzet. Mikor leesett neki mi van csak egy ,,Jaaa"-t hangoztatott el és visszament a dvd lejátszóhoz. Berakta a kiválasztott címet és visszapattant mellém. Csendben és nyugalomban néztük a romantikus filmet, amitől kicsit elálmosodtam és Ren vállára döntöttem a fejem, majd az övét az enyémre. Így néztük a két és fél órás filmet amiből csak kettőt láttunk mivel mindketten bealudtunk.
Egy kórház folyosóján álltam, körülöttem nővérek és orvosok járkáltak. Szemben velem egy üvegablak és azon keresztül egy srác feküdt az unalmas, fehér huzatos ágyban. Közelebb mentem és a szemeim elé Ren összetört teste tárult. Arca lila és kék foltos, lába gipszben és kezein vágás nyomok. Szívem összeszorult a mozdulatlan test láttán, a sírás környékezett és végül utat engedtem sós könnyeimnek. Nem bírtam magammal ezért bementem oda és leültem az ágy melletti székre. Közelebbről még jobban látszottak a nyílt sebek kezén, ismét szabad utat nyertek a könnyeim. Ráborulva a fiú mellkasára adtam ki magamból az összes stresszt és szomorúságot.
Hirtelen újra a nappaliban találtam magam. Annyira megijedtem, hogy felébresztette a még alvó fiút.
-Miért sírsz? - törölt le egy könnycseppet a szemem sarkából. Nem akartam elmondani, hogy mit álmodtam, de úgy éreztem, hogy ez valamely szinten meg fog nyugtatni.
-Nem kell aggódnod. Nem fog velem ilyen történni. Megígérem. - ölelt szorosan magához.
-Olyan rossz volt téged ott látni. - szipogtam
-Shh. Nyugodj meg. - gyengéden simogatta a hátam, nagyon jól esett a törődése és csak remélni tudom, hogy még sokáig élvezhetem. - Most pedig csinálok neked egy koreai édességet. Nagyon finom és jó vigasztaló süti. Jó lesz?
-Igen, de én is veled megyek. - álltam fel én is.
-Hú. Rendben.
Így hát a nyomában voltam minden lépésénél. A tűzhelynél, a szekrényeknél, az asztalnál.
-Ez kezd egy kicsit idegesítő lenni. - állt meg hirtelen, neki is mentem a hátának. -Javíthatatlan vagy. - csóválta a fejét.
-Bocs, hogy nem akarom, hogy kórházba kerülj. - álltam meg előtte karba tett kézzel.
-De nem fogok.
-Ígérd meg! - mondtam hangosan
-Már megígértem. - ekkor a kisujjamat feltartottam, ránézett és sóhajtott egy nagyot. Végül beadta a derekát és keresztbe fontuk a kisujjainkat. -Ígérem, hogy nem kerülök kórházba.
-Jó. - könnyebbültem meg.
-Ha ennyi kellett, akkor már az elején megcsináltam volna. Tudod milyen idegesítő, ha valaki állandóan a nyomodban van?
-Tudom. Egérke mindig követ engem. - ültem le az egyik székre
-Tényleg! Hol van Behemót? - húzta össze a szemöldökét.
Felment az emeletre amíg a sütőben sült a sütemény és egy szép dán doggal sétált le.
-Ő itt Behemót. Köszönj szépen. - a kutya közelebb jött, két lábra állt - mondanom sem kell husz centivel biztos magasabb volt, mint én - kinyújtotta egyik tappancsát és úgymond kezet ráztunk.
-Ügyes kislány. - veregette meg oldalát.
Nem telt sok időbe, elkészült az annyira várt süti. Kivettünk két tányért, villát és kimentünk a hátsókertbe. Szintén olyan sok színben pompázott, mint elől. Alacsony, fehér kerítés választotta el a virágokat a fűtől. A kert közepén egy fehér kerti bútorcsoport volt látható. Ez tartalmazott hat széket, egy nagy, négyzet alakú asztalt, egy hintaágyat és egy napernyőt. Mi lehuppantunk a hintaágyra, amíg Behemót kiszaladgálta magát a hatalmas udvaron.
-Nagyon finom. - csámcsogtam az első falatnál.
-Én mondtam. - mosolygott Ren.
Ahogy megettük a tányér tartalmát beszélgettünk még egy kicsit, majd telefonszámot cseréltünk. Mondván, hogy máskor is eljöhetnék és hozhatnám magammal Egérkét is. Fél 6 fele hazaindultam Ren kíséretében. A kapunkban elbúcsúztunk és onnan elváltak útjaink. Minden esti teendőmet letudtam és hamar az ágyban kötöttem ki. Lefárasztott ez a mai nap, ez nem kétség. Este a délutáni álmon járt az agyam. Csak reménykedni tudtam benne, hogy nehogy még csak hasonló se történjen vele, mert megszakadna a szívem.

9.foszlány

Ezen a héten lesz a bizonyítványosztás és nagyon izgulok, hogy mi lesz. A srácok sincsenek másképp ezzel. DongWoon azóta, minden este hívogatott és találkozókat kért tőlem. De hülye lennék elfogadni, amúgy is... Akkor megfogattam, hogy ha esetleg vissza akarna könyörögni hozzám, nem fogok a karjaiba ugrani. Kiszerettem belőle és úgymond ,,új életet" kezdtem. NÉLKÜLE. Minden sokkal könnyebb lett és most nem lennék fősulin, a diplomaosztóm előtt. Ezt viszont megköszönöm neki, mert most nem lennék az AKI vagyok.
Holnap tizenegyre oda kell érni a suliba, apuék tegnap érkeztek meg. Minden elő van készítve, a hivatalos öltözetet is megkaptuk a napokban. A mostoha anyám holnap kisminkel, én pedig a hajamat csinálom meg. Aznap este nyugtalanul aludtam, azóta nehezen tudok elaludni amióta megjelent DongWoon. Fenekestől felforgatta az életem, mit ne mondjak.
Másnap reggel mostoha anyám - Annabell - meg is jegyezte, hogy karikás a szemem. Nem is aludtam valami sokat. Q.Q A hajamat én csináltam meg amíg ő is elkészült, majd elkezdett kisminkelni. Nem tudom, hogy mennyi alapozót kent rám, de ahogy éreztem nem keveset. Az illő öltözéket is felvettem és útra készen álltam, persze ez Annabellre nem volt jellemző. Még egy kis parfüm, még egy kis hajlakk, stb... Végül öt perc késéssel értünk oda. Az ünneplés már nagyban folyt, szerencse, hogy az igazgató nem vett észre, másképp nekem annyi lett volna. Halkan beültem a csajok mellé, míg apuék valahol hátul foglaltak helyet.
-Azt hittem már sosem érsz ide. - szidott le halkan Yui
-Bocsi. Tudod, hogy milyen a mostoha anyám. - magyarázkodtam.
-Na jó. Most már maradjunk csöndben.
Így is volt amíg el nem kezdték osztani a diplomákat. Egyre idegesebb lettem, nem beszélve arról amikor a mi osztályunk következett. Nem figyeltem, hogy ki megy fel vagy le, amikor az előttem ülő hátrafordult nagyon megörültem.
-Ne légy ideges. Majd délután elviszlek fagyizni. - szólalt meg édes hangján Ren.
-Attól még kiugorhat a szívem. - idegességemben tördelni kezdtem a kezem, amit egyszer csak a srác ölelte körbe sajátjával.
Ha eddig nem vert gyorsan a szívem akkor most már igen.
-Bízz bennem.
-Benned bízom. De magamban nem. - mondtam ki halkan.
Ekkor megszólalt az igazgató:
-Lilia Lewis.
Akkora nagy kő esett le a szívemről, hogy csak vigyorogni tudtam. Ren sem tett másképp, én kimásztam a helyemről és nagy léptekkel haladtam az emelvény felé. Átadta nekem a kis könyvet, amiben a jegyei voltak és boldogan lépdeltem le onnan. Legszívesebben sikítani tudtam volna izgalmamban, de majd ez otthon elintézem.
Utánunk még két osztály volt, azt az időt csöndben végigültük és már nagyon várta mindenki, hogy mikor lesz már vége. Azt hiszem ma mindenki nagy bulit csap, csak én nem mivel apuék mennek Los Angelesbe egy üzleti vacsorára. Sajnos a munka nálam fontosabb és ezért nem is egyeztek ki anyával és estünk távol egymástól apuval. De hát ez van, ilyen az élet, ezt kell szeretni. Az ünnepség végén minden diák felszabadultan ordítozott. Apuék még a végét sem várták meg, már indultak is. Elköszöntem tőlük az iskola előtt és szomorúan fordultam meg, amikor szembetaláltam magam egy sráccal. A szó szoros értelmében nekimentem és seggre ültem.
-Jól vagy? - guggolt le elém Ren. Szóval te voltál, te sunyi. -Máskor nézz a szemed elé.
-Hogy nézzek a szemem elé, amikor nem látom a szemem? Na ezt magyarázd meg.
-Hagyj ezzel. - legyintett - Faterodék már el is mentek?
-Ühüm. Los Angelesbe kellett menniük egy üzleti vacsorára.
-Az üzlet fontosabb, mint a lányuk??
-Mindig is az volt.
-Akkor, ha jól sejtem - már pedig jól sejtem - egyedül leszel otthon. - húzta fel egyik szemöldökét, miközben elmosolyodott.
-Mit akarsz ezzel? - néztem rá kérdőn
-Semmi rosszat. - nevetett fel. - Csak mivel én is egyedül leszek gondoltam átjöhetnél hozzánk filmet nézni.
-Mmmm... oké. De te, hogy-hogy egyedül leszel?
-A szüleim elutaztak pár napja, a nővérem meg a barátjánál van. De megígérték, hogy utána csinálunk egy kisebb bulit.
-Az jó. Hányra menjek?
-Mi lenne, ha egyből hozzánk jönnél?
-Akkor hazakísérsz. Még adnom kell Egérkének enni és inni.
-Nem fogsz nálunk aludni. Amúgy kényelmes a föld? - kérdezte
-Őszintén szólva meglepően puha. - feleltem egy nem éppen normális választ.
-De ugye azért felállsz? - nézett rám úgy, mint egy idegenre
-Akkor segíts. Mert szoknyában nem éppen jó gondolat a földről felállni. - nyújtotta neki a kezem
-Jogos érv. - húzott fel.
Pontosan bemérve az arca előtt pár centivel álltam meg. Már majdnem sikerült. (°_°) Csak egy kicsi kellett volna hozzá és KISS. De neeeem~
Éreztem ahogy kissé elpirulok, amin Ren mosolygott és elengedett, viszont a kezemet nem. Most meg mi lelte? He? T.T De nem rinyálok. Inkább kiélvezem az élet adta lehetőséget. ^_^
Beértünk a folyosóra, megbeszéltük, hogy kint megvárjuk egymást és elindultunk a saját termünk felé. Még pár percig szót váltottunk az osztályfőnökünkkel, jó nyarat kívántunk egymásnak és mindenki ment a saját dolgára. A csajokkal egyeztettünk, hogy minden héten legalább kétszer felhívjuk a másikat és találkozunk. Ahogy kiértünk a lányok szétszéledtek és eltűntek a látókörömből. Pár perc várakozás után megláttam a barna srácot az ajtón kifele jövet.
-Bocsi, ha sokat vártál. A tanár túl sokat beszél. - támaszkodott meg a térdein ahogy megállt előttem.
-Semmi gond. Indulhatunk?? - mosolyogtam rá
-Igen. - viszonozta a mosolyt
Így hát elindultunk hozzám. Nem beszéltünk sokat az úton csak néha, ahogy hazaértünk vettem ki Egérkének tápot, és öntöttem a tálkájába vizet is. Mindent alaposan bezártam és folytattuk az utunkat Ren háza felé.

8.foszlány

Hajnali két óra körül már nagyon kevesen maradtak. Ren kikísért minket a kapuig és búcsú puszit is kaptam tőle. Megköszöntem, hogy kiállt mellettem és lassan baktattunk haza. A srácok nem ittak túl sokat így remélni tudtam, hogy nem ütik el őket. Bevágtam magam mögött az ajtót, bezárkóztam és a szobámba vettem az irányt. Azt tudtam, hogy most sok pihenésre lesz szükségem, mert ha DongWoon azt mondja, hogy vissza akar szerezni akkor nem lesznek nyugodt napjaim. (˘-˘) Már csak pár nap van a fősuliból és még most van a végső hajrá. A diplomaosztó ünnepség is hamar elérkezik és kevés időt fogok itthon tölteni. Az biztos, hogy még mindig van mit tanulni. A fősuli után, egyetem és utána egy csodás munkahely, amit környezetvédőként fogok elfoglalni.
A délelőttöt az ágyban töltöttem. Minden életkedvem elvette az exem és ez végképp elég ok volt. Ha ő nincs minden másképp alakult volna. Mos nem környezetvédelmet tanulnék, nem tudnám mi az, hogy barát és gyűlölet. Sok dolgot tanultam tőle, jó és rossz értelemben, csak remélni tudom, hogy mindent visszakap majd az élettől. Ha attól még sem, akkor tőlem meg fogja.
Tizenegy fele a telefonom csörgése hozott vissza az élők közé. A kijelzőn Sindy képe és neve volt megjelenve. Hogy tudott ez ilyen korán hívni, más buli után meg délután 1-ig alszik.
-Jó reggelt. Hogy vagy? - szólt bele
-Neked is jó reggelt. Hát... az este után le vagyok törve, mint a bili füle. Még mindig az ágyat nyomom.
-Mi az, hogy az ágyat nyomod?? Ne hagyd már, hogy az a senkiházi elrontsa a kedved!! - mondta olyan hangosan, hogy a dobhártyám bele szakadt.
-Halkabban, légyszíves. Még nem szoktam hozzá a hangos beszédhez.
-Nem érdekel!! - rivallt rám - Összeszedem a csajokat és elmegyünk hozzád. Pá.
Meg se várta, hogy elköszönjek, de már le is tette. Hát igen, ez a tipikus Sindy. Nem tudtam mennyi idejükbe fog telni amíg ideérnek, ezért elkezdtem összeszedelőcködni. Adtam ételt és italt egérkének, majd egy frissítő zuhany után, köntösben étkeztem meg. Olyan jó fél óra múlva a telefonhívás után csengettek, de legnagyobb meglepetésemre Ren is meglátogatott. Ami úgy néz ki, hogy a lányok magukkal rángatták. A fiú elvörösödött amikor rám nézett és csak akkor kapcsolt az agyam, hogy egy szál köntösben állok előttük. Mit sem törődve rájuk csaptam az ajtót és amilyen gyorsan csak tudtam, magamra kaptam valami normális ruhát. Elégedetten bámultam magam a tükörben és visszasétáltam az ajtóhoz.
-Legalább azért mentél el, hogy felöltözz. - grimaszolt Sandra, amire én is egy érdekes pofát vághattam, mert Ren nagyon mosolygott.
-Helyezzétek magatokat kényelembe. Kértek valamit inni?
-Nekem egy pohár innivaló jól esne. A lányok nem hagyták, hogy megigyam a reggeli energiaitalom. Szóval, ha elaludnék vagy dőlnék el akkor ne lepődjetek meg. - mondta egy szuszra a kutyámat dédelgető srác.
-Nem is értem, hogy miért jöttek ők is. Semmi bajom. - durcáztam.
-Te mondtad, hogy ki vagy DongWoon miatt... Szótlanságodból az szűröm le, hogy tényleg így van. - okoskodott Sindy barátnőm.
-Mi lenne a világgal, ha te nem lennél Sindy?? - csóválta a fejét Yui
-Minden könnyebb lenne. - válaszolt Cassandra, amire mindenki kisebb nevetésben tört ki.
-Tessék Ren. - nyújtottam felé a narancslével teli poharat. És persze, hogy pont úgy fogta meg, hogy hozzáérjen a kezemhez. Zavaromban kirántottam a kezem az övé alól, szerencsémre szóljon, hogy nem borult ki az üdítő. Kicsit el is pirultam, helyet foglaltam a szemben lévő kanapén és eszmecserét fojtattunk. Ami többnyire a kapcsolatom volt DongWoonnal. Észrevettem, hogy Ren nem repes attól, hogy ez a téma így próbáltam elterelni a beszélgetést.
-Mit szólnátok, ha kimennénk egy kicsit?? Jó idő van és csinálok egy kis harapnivalót, meg beszélgetünk. Hm? - csaptam össze a tenyerem.
-Ez jól hangzik. Menjünk! - indult meg Ren. Mosolyogva kivezettem őket a konyhából nyíló kertbe, ahol Yui és Ren segítségével összetoltuk a két fehér asztalt és a székeket is elhelyeztük. Visszamentem a konyhába és csináltam pár szendvicset, a hűtőből kivettem egy két és fél literes colás üveget és azt is ráhelyeztem a tálcára. Magamhoz vettem néhány poharat, sajnos egy tálcára nem fért rá minden, így először csak egyet vittem ki.
-Segítsek kihozni? - húzta mosolyra a száját, kék térdnadrágos barátom.
-Megköszönném.
Tétovázás nélkül bement és én meg utána, hogy bezárjam, majd mögötte az ajtót. Addig a lányok békésen beszélgettek, Sandra a hintaágyon, Yui és Sindy pedig egye-egy széken ült. Amíg magamhoz fogtam pár szívószálat az üdítőkhöz, jégkrémet és kis tálakat, kanalakat, addig Ren félmosollyal méregetett. Bevallom zavarban voltam, de jól is esett, hogy felfigyel rám. Főleg, mert nekem nagyon tetszik. Höh... Mintha meg lehetne mérni, hogy mennyire lehet szeretni valakit. Egy pillanatra ránézte és rámosolyogtam. Örülnék neki, ha összejönnénk, de az elmondása szerint még nem áll készen egy újabb barátnőre. Hát ez van. Majd csak lesz valami, de jelen pillanatokban az utolsó napokra kapcsolok rá.
A mai nap sokat bolondoztunk, iszogattunk, kajáltunk, nevetgéltünk és beszélgettünk. Jó volt kicsit a csajokkal és Rennel lenni. Megnyílt felénk, sokat mesélt a családjáról, hobbijairól és még egyéb dologról. Hogy hova járt iskolába, stb... Összegezve nagyon jó napunk volt, ez egy életre belerögződött az elmémbe és legfőképp a szívembe. (⌒_⌒ )

7.foszlány

Azt hittem, hogy ott helyben összeesek. Már másfél éve, hogy nem láttam ezt a semmire kellő balfácánt és most újra belép az életembe. Nem én ezt nem akarom. Túlságosan gyűlölöm és megvetem őt azóta a nap óta. 2012 telén történt velem a legeslegrosszabb dolog eddig. Soha nem fogom tudni, mert nagyon nagy lyukat ütött a szívembe. Ha az nem következett volna be gondtalan életet élhettem volna, de hála DongWoonnak ez nem sikerült. November tizedike körül lehetett, amikor még ő és én egy pár voltunk. Sétáltunk hazafelé a buszmegállóból, a házunknál elbúcsúztunk és hazament. Olyan fél óra múlva eszembe jutott, hogy nálam maradt a telefonja és visszaakartam neki adni. Még este elindultam amikor az út felénél sms-e érkezett. Gondoltam biztos ő írt a tesója telójáról, hogy vigyem vissza és válaszolni akartam neki. Hát nagyot tévedtem, mivel egy lány írt neki. Méghozzá elég furcsán kifejezve, gondolom értitek. Engem mindennek elhordott és DongWoonnak azt írta, hogy folytatják amit tegnap abbahagytak. Akkor már barátomék házához értem és úgy csináltam, mintha nem is olvastam volna el az üzenetet csupán csak a küldőt. Amikor ezt konkrétan kimondtam hirtelen falfehér lett az arca. Szóval mégis van egy kis barátnője mellettem. Higgadt maradtam, mert nem az a könnyen lobbanó vagyok, hanem a ,,Csendben elintézek minden gondot" típus. Másnap randira mentünk, hazafele jövet mondtam, hogy én még bemegyek egy kisboltba - persze ez nem így volt - hanem megvártam amíg elérek egy hosszú sövényhez és ott megvárom amíg kikerülök a látóköréből. Nagyon sokáig követtem és végül egy eldugott sikátorban állt meg. Ott egy nagyon kurvásan öltözött lány már várt rá. Az volt aki írta az üzenetet. Már majdnem felfalták egymást amikor a türelmem is elfogyott. Megmondtam a magamét DongWoonnak és annak a csajnak is. Aztán azt mondta, hogy soha nem volt belém szerelmes és csak kellék voltam neki. Az azutáni napokban magam alatt voltam, a lányok nem tudtak felvidítani akárhogy is próbálták. Majd jó fél év kellett annak, hogy nagyjából elfelejtsem őt. Azóta átkozom azt a novemberi napot.

-Lilia.-hangjából hallatszott a meglepettség és a döbbenet.
-DongWoon.- én csak lenézően pillantottan rá, ami észrevételeim szerint nem nagyon tettszett neki.
-Rég találkoztunk.
-Igen.
-Lilia! Gyere, igyunk még!-jött oda hozzánk Yui és amikor meglátta DongWoont azt hittem, hogy összeesik.-Te meg mit keresel itt?
-Ren meghívott.-felelte ridegen, Ren felé biccentve és a srác is csatlakozott hozzánk.
-Na mizu van gyerekek?- karolta át a vállam
-Találkoztam az exemmel.-bújtam jobban az ölelésébe
-DongWoonnal jártál...?- szemei kikerekedtek, szája tátva maradt.
-Ha lehet annak mondani, hiszen kihasznált és jobb volt neki egy ringyó.-tudtam, hogy ezzel feltörök magamban egy sebet, de megkockáztattam.
-Azóta mindent megbántam. Észhez tértem és rájöttem, hogy nagy tévedés volt veled szakítani. Szeretnélek visszakapni.
-Na azt lesheted. Soha a büdös életben nem fogok visszamenni hozzád, de még megbocsátani se fogok.
Hát ez teljesen hülyének néz. Bolond, seggfej állat. Hogy tud ennyire büszke lenni??
-Csak azért, mert egyszer félreléptem nem tudnál megbocsátani. Esküszöm, hogy mindent megteszek azért, hogy visszanyerjem a bizalmad.
-Egyrészt, bizalmam már akkor elcseszted amikor láttam azt az üzenetet. Amúgy meg rólam már lekéstél mivel nekem már tetszik valaki. Másrészt meg gondolkozz el azon, hogy az nekem milyen rosszul esett amikor amellett a ribanc mellett maradtál. Én szívből szerettelek DongWoon... de te nem törődtél ezzel és pimasz módon tönkre vágtad a kapcsolatunkat. Azt ajánlom, hogy menj haza, ülj le az egyik fotelba és nagyon mélyen gondolkozz el ezen.
Megfordultam és tovább akartam szórakozni, de ő abban a pillanatban visszarántott és ajkaimra tapadt. Bármennyire is próbáltam eltolni magamtól, nem nagyon ment. Segítségemre Ren és a haverjai jöttek.
-Engedd el haver!-rivallt rá mérgesen az engem pártoló Ren.
-Miért? Talán jelent neked valamit?-az exem szemei szikrákat szórtak Ren felszólítására.
-És ha igen? Akkor se lenne semmi közöd hozzá. Tűnj el az életéből örökre és ha nem akarod elveszíteni a legjobb barátaid akkor ezt megfogadod. Ezt nem ő akarja, hanem én. Ne menj soha többet a közelébe!
Megszeppenve álltam Ren mellett. Nem néztem volna ki belőle, hogy ilyen szavakat vág hozzá DonWoonhoz. Viszont felemelő érzés volt hallani, hogy mindent megtesz azért, hogy nekem jó legyen. Elkezdtem tisztelni őt. Tényleg nagyon tetszik ez a srác és ez csak még inkább fokozta bennem ezt az érzést.
-Elgondolkozok ezen.-mintha meg se hallotta volna amit Ren mondott neki - De ezt még nem hagyom ennyiben.
Dühösen pillantást vetett még az engem karoló srácra és királyi módra távozott. Megkönnyebbültem, hogy nincs a közelembe, de mégsem voltam annyira felszabadult a buli további részében. Ahányszor látott, Ren mindig biztató mosolyt küldött felém ami többé-kevésbé felvidított.