15.foszlány

Napról-napra egyre kimerültebb lettem, már szinte éreztem a vesztem. Már annyira nem is törődtem a külsőmmel. Minek, ha már a lelkem az teljesen össze van törve? Ren is lassan ébredezik és próbálja felfogni ezt az egészet. Most vasárnap van és az eset hétfőn történt. Ahogy a rendőrségen voltam a végzésért, azt is megkérdeztem, hogy mit lehet ez esetben tenni. Ha akkor nem voltam ideges, akkor nem tudom mikor voltam. A válasza az volt, hogy idézem ,,Nem tehetünk semmit, mert nem lett súlyosabb következménye". Az nem elég, hogy a pasim kórházban fekszik, törött lábbal meg nem tudom én mivel és szegény azt se tudja, hogy hol áll a feje? Ennyire balfékek is csak ebben a városban lehetnek. Én tényleg nem értem az embereket.
Ma reggel is bejöttem Renhez és hoztam neki minden finomságot, szép virágot az ágy melletti szekrényen lévő vázába, váltóruhát, mivel járógipszre rakják. Elvileg holnap már kiengedik, de még pihennie kell. Nagyon sokat beszélgettünk és az idő a kedvünkre játszott, hiszen nagyon lassan telt el fél óra. A fiúk - értem itt Ren barátaira, akiket a bulin ismertem meg - fél tíz fele bebattyogtak drága barátjukhoz.
-Sziasztok. - köszöntek kórusba
-Sziasztok. - köszöntünk mi is
-Hogy vagy haver? - rázott kezet vele Baekho
-Ramatyul, de még egyben.
-Ez a beszéd. Na és te csajszi? - pillant rám - Olyan furcsa smink nélkül látni. - öleli át a vállam
-Minek kenjem ki magam, ha ide jövök. Elméletileg így is tetszem Rennek, más meg nem számít.
-Akkor én más vagyok? - jött egy hang az ajtó felől, mire mindannyian odakaptuk fejünket. Ennek nem számít még a távol tartási végzés sem.
-Mi a frászt akarsz ember? - kérdezi a legnyugodtabb hangján Aron
-Liliaval szeretnék beszélni.
-Beszélgess a fallal. Az szóba áll veled. - böktem oda félvállról - Most pedig menj el, zavarod a levegőt.
-Csak öt perc lenne...
-Nem érdekel. Ott az ajtó! - mutattam a tárgy felé
Megértette, mert már távozott is.
-Nem kértél távol tartási végzést? - kérdezte JR
-Szerintem a tagnak nem sokat számít egy papírfecni. - a számból vetted ki a szót Minhyun

Másfél hónap és elkezdődik a suli. Nagy öröm ez mindnyájunk számára. A lányok egész nyáron körülöttünk forogtak és hát Yui meg JR eléggé összemelegedtek ez idő alatt. Nem gondoltam, hogy lesz közöttük valami, mert ég és föld. Bár, azt szokták mondani, hogy az ellentétek vonzzák egymást, ez pedig igaz volt. Yui imádja a nőies holmiakt, és utálja ha összekoszolja magát, JR meg pont fordítva. Jól egymásra találtak.
Aztán ott vannak a többiek, vagyis az évfolyamtársak és akikkel egy csoportban vagyunk. Ők is élik az életüket, tanulnak, hülyéskednek, kiélvezik az életet. DongWoon... mit is mondjak róla?
Úgy döntött jó fiú lesz és betartja a szabályokat. Ren... szerelmem már teljesen felépült és ugyanolyan boldog, mint előtte. Persze még most sem hajlandó úgy menni valahova, hogy ne legyen valaki mellette, ami 85%-ban én vagyok. Ja, nem is említettem. A hajamnak új stílust és színt adtam. Voálá!!



JunHyung sokat segített Ren felépülése után. Próbálta jóra bírni barátját, aki végül  - már említettem - ,,megjavult". Szóval nyugtunk van tőle. Bárcsak soha nem is tűnt volna fel, de már mindegy.
Most a parkban vagyok kutyusommal, Ren pedig a srácokkal ment el valahova. Az ég tiszta, felhő mentes, a nap csodásan világít. A madarak csicseregnek és kellemes szél fúj. Az emberek nyüzsögnek a park körül, majd egy közeledő fiút látok meg. Ahogy már közeledik a látóköröm felé akkor rakódik össze a kép róla.
-Szia. - áll meg előttem
-Szia. - tekintek el egy másik irányba
-Bocsánatot akarok kérni... mindenért. - ül le mellém - JunHyung monológjai után rájöttem, hogy egy iszonyatosan nagy vadbarom voltam. Megjavultam és szeretném bebizonyítani ezt neked, barátként. - az utolsó szó csak úgy csilingelt a fülemben
,,Barátként"
-Megbocsátanál nekem a hülyeségeim miatt. El akarom nyerni a bizalmas Lilia... újra.
-DongWoon... - sóhajtok - honnan tudjam, hogy nem akarsz átvágni és kihasználni a barátságunkat. Mi van, ha egy óvatlan pillanatban megint eluralkodik rajtad a féltékenység és ez Ren kárára megy!? Hm? - nézek most már rá
-Igaz még nem léptem túl rajtad teljesen, de nem akarom se őt, se téged bántani. Tőle is bocsánatot akarok kérni. És erről a félrevezetésről ne is beszélj, ha kell kérdezd meg JunHyung-ot.
-Rendben, de...
-De!? - kérdezi félve
-Sok időbe fog telni, hogy újra megbízzak benned.
-Mindent megteszek az ügy érdekében. - mosolyog rám
Ez a mosoly az a mosoly, ahogyan régen tette. Most is csak úgy sugárzik tőle az arca. Remélem, hogy betartja a szavát és tényleg minden jobb lesz.

~ The End~ 

14.foszlány

Sziasztok kedves olvasók!!!^^ Általában nem szoktam írni, de most igen. Először is köszönöm, hogy olvassátok a blogom. Tudom, hogy eddig nem voltak annyira izgalmas részek, de csak ezúttal fognak következni a robbanások. Ami lehet, hogy abba fog vezetni, hogy kinyírtok. Nem számít, ilyen kis apróságokkal nem foglalkozunk. xD Másodszor pedig a zene. Nem szoktam zenét ajánlani, hanem fent van a modul és ott vannak felsorakoztatva. Nos, most van egy szám amit ezzel a résszel képzeltem el. Amikor még nem létezett a blog, hanem még csak a fejemben élt ,,megálmodtam", hogy ez a dal ami tökéletes ehhez a részhez: Royz - Across World Ez a zene nem fog szerepelni a fentiek között. Remélem sikerült átadnom az érzelmeket és tetszeni fog. További szép napot!!! 

Fénysebességgel rohantunk a kórház felé, majd amikor a bejárthoz értünk lelassítottunk. Szipogva álltam meg az egyik folyosó előtt, amíg Cassandra megtudakolta, hogy melyik szobában van Ren. Körülnéztem és beleborzongtam. Az egész hely látványa rossz érzést kelt bennem. Kivert a hideg és lábaim remegni kezdtek, majd pár másodperc múlva Sandra jött és elrángatott a lifthez. A második emeletre vitt minket és annak is a legvégén álltunk meg, ahol már megláttam NiNah-t és a barátját. NiNah könnyes szemekkel felállt és elém sétált, majd megölelt.

-Hol van? - ennyit tudtam csak kinyögni
Fejével a mellettünk lévő szobára bökött, majd odavezettem a tekintetem.
-Az orvos azt mondta amíg nem ér ide ne menjünk be.
-És ezt mégis, hogy gondolja? Már rég itt kéne, hogy legyen és vizsgálnia kéne. Ehelyett itt várunk tétlenül és csak nézzük. Ez így jól van? - akadtam ki
-Két nővér már ellátta őt és egy másik orvos ment be hozzá. Ő gipszelte be és egyéb dolog.
-Ennyire komoly? - döbbentem le
Azt hiszem jobb, ha most leülök és megnyugszom. Van egy olyan érzésem, hogy köze van DongWoonnak ehhez. Miért akar keresztbe tenni? Miért nem hagy már békén? Nem értem. Én már tényleg nem értek senkit, és semmit. A fejem szétrobban az idegességtől és szédülök. Próbálok mélyeket lélegezni, hogy megnyugodjak valamennyire, de nem megy. Ez a vég. Az én hibám. Ha nem hozom fel, hogy van barátom akkor nem lenne, most itt Ren.
Eközben az orvos is megérkezett és türelmet kért tőlünk, amíg ő is felméri a terepet. Én türelmes vagyok csak már kibaszottul ideges és le tudnék gyűrni egy szumós bajnokot. Most úgy őszintén, kinek van ilyenkor türelme? Szerintem senkinek. Mindenesetre ő pár perc múlva kifáradt és közölte velünk a tényeket.
-Nos, a fiatalembernek több csontja is eltört a jobb lábszárcsontnál, valamint a bal alkarjában. Több lila foltot szerzett és vágás nyomok találhatók a kezén és a hasfalán. Már a kolegám begipszelte a lábát és a kezét és ellátta a sebeit. Mindent megteszünk, hogy felépüljön a beteg. Most bemehetnek, de csak egyszerre egy ember. Viszont látásra.
Először NiNah ment, és miközben ő konzultált Ren élettelen testével én egyre kétségbeesettebb lettem. Nem akarom elhinni, hogy ilyen komoly baja. Mindenképp fel kell jelentenem DongWoon-t. Nem hagyhatom, hogy egy ekkora elmebeteg állat a környezetemben legyen. Még a végén engem is megtámadna. Miután kijött a sógornőm én is sorra kerültem. Félve léptem be az ajtón és amikor megláttam elkapott a sírógörcs. Rossz volt látni az alapból törékeny testét még jobban összetörve. Nem lehet kifejezni, milyen fájdalmas érzés volt így látni. Leültem az ágy mellé helyezett székre. Kezembe fogtam a jobb kezét amik tele voltak ragasztva sebtapasszal. Idáig bírtam sírás nélkül. Szép lassan könnyek gyülekeztek a szemem sarkában, majd egyenként legördültek, mint előttem a saját életem. Csak most jöttem rá, hogy mennyire szerencsétlen sors jutott nekem.

Az anyám meghalt idő előtt, a testvéreim rám se bagóznak, ugyanígy az apám. Az exem egy pszhihopata őrült aki megtámadta a barátomat. De még mindig nem annyira rossz, mint már embereknek... talán még ez vigasztal... valamennyire. Eszembe jutnak rossz és jó dolgok is. Amikor először találkoztunk, vagyis inkább ütköztünk. A bulija, amin megjelent az átkom, és minden együtt töltött idő. Fájdalmas erre visszagondolni, mert nem tudom, hogy ezek után mi lesz. Félek, hogy nem fog rendbe jönni Ren. Kivel fogom én együtt tölteni az unalmas nyári szünetet? Kit fogok én cukkolni a kis kori képével? Kivel fogok kutyát sétáltatni? És ezek a legapróbb gondok. Ami nagyon fontos, hogy kit fogok én szeretni? Kivel fogok én reggelente kelni és feküdni? Ki fog engem ölelgetni és csókokkal elborítani? Megannyi kérdés és érzelem vesz körül és fog el.
-Miért vagyok ilyen balfácán Ren? Hm...? Szeretsz engem, de én csak bajba sodorlak. Temérdek bajba... - beszéltem neki
-Kisasszony. Kérem fáradjon ki, mert vége a látogatásnak. - jött be az egyik nővér
-Máris megyek. - sóhajtottam, majd visszanéztem szerelmemre -Holnap megint eljövök. Szeretlek. - pusziltam homlokon és kimentem a kórteremből.
NiNah-ék hazafurikáztak, elköszöntem tőlük és megbeszéltük, hogy holnap 11 körül eljönnek értem és elmegyünk együtt Renhez.
Minden nap elmegyek Ren-t meglátogatni, van amikor egyedül és van amikor a lányok vagy NiNah elkísér. Yui szülinapját elnapoltuk és megvárjuk amíg jobban lesz Reni. Ez nagyon kedves gesztus volt tőle. Az ő kutyusát is meglátogatom és elviszem mindkét kutyust sétálni. Próbálom magam összeszedni, de nagyon nehezen megy. Még aznap elmentem a rendőrségre és kértem egy távol tartási végzést DongWoon miatt, ő nem nagyon örült ennek. Pedig igazán felfoghatná azzal a diónyi méretű agyával, hogy hagyjon békén. Olyan nehéz lenne ezt felfogni?

13.foszlány

Két napig folyamatosan szakadt az eső megállás nélkül. Hétfőn viszont már muszáj volt elmennem a drogériába, mert szerdán Yui születésnapját ünnepeljük és nem akarok mindent az utolsó pillanatra hagyni. Sajnos Ren nem tudott velem eljönni, mert a nagyijáék épp látogatóba mentek hozzájuk, így kénytelen voltam Sandraval jönni. Azt beszéltük meg, hogy az üzlet előtt találkozunk fél kilenckor. Miért olyan korán? ˇ...ˇ Nem tudom megérteni. Mindenesetre már hétkor fent voltam és rendezgetni kezdtem magam, mert mégse lenne korrekt szakadó esőben késni egy találkozóról. Már nyolckor úton voltam. Egyrészt azért, mert esett. Köztudott, hogy én utálom az esőt és minél hamarabb végezni akartam. Másrészt, mert nem éppen az utca végén van, hanem bent a város közepében.
Már csak pár percre voltam a bolttól. Egy üzletsoron mentem végig, amikor valaki kilökte a kezem ügyéből az esernyőmet. Miközben hátrafordulva szitkozódtam és jól megáztam, szemem sarkából láttam, hogy egy személy lehajol és felveszi az esernyőt.
-Köszönöm.
-Alap, hogy segítek.
Teste megfagyott, lélegzetem megakadt, a lábai és a kezeim remegni kezdtek. Becsuktam a szemem és próbáltam elképzelni, hogy ez nem a valóság, hanem csak egy rossz rémálom. Bárhogyan próbálkoztam nem sikerült. Maradt a keserű valóság és ez a nyomorult féreg. Szó nélkül kikaptam a kezéből a sötétkék esernyőt és folytattam az utam. Nos, nem sok sikerrel mivel utánam eredt és karomnál fogva visszarántott.

-Mit akarsz? - kérdeztem felháborodottan
-Én csak beszélni akarok veled, de te arra sem méltatsz, hogy visszaírj nekem. - kezdte az aegyo-zást
-Jaj, ne játszd a jó fiút! Ennek már régen nem dőlök be. Amúgy meg miről beszélsz? Minek írjak én neked vissza, ha NEM AKAROK VELED EGY ROHADT SZÓT SE VÁLTANI!!! -mondta az utolsó pár szót kiemelve
-De én veled szeretnék lenni. Nem akarlak más karjaiban látni, csak az enyémben.
-Hát ezt buktad kis apám, mivel boldog párkapcsolatban élek. - mondtam mosolyogva
-Kivel? - tekintete elhomályosult és arca ,,aranyosból" átváltott dühösre
-Nem rád tartozik. - fordítottam neki hátat, de ismét visszarántott
-Rennel, igaz? - most pedig arca és pillantása is rémületet tükrözött
-Igen. És akkor? Szeretem és ő is engem. A szerelmesek pedig együtt vannak. Most pedig, ha megbocsátasz... vár rám a barátnőm. Pá.
Emelt fővel elballagtam hátra se nézve. Most már tényleg távol tartási végzést kell kérnem, mert már sehol sincs nyugtom ettől a lehetetlen embertől. A mai nap folyamán el is megyek a rendőrségre. Nem akartam ilyen dolgokhoz folyamodni, de úgy vélem muszáj lesz.
Végre odaértem az üzlethez, késve, de odaértem. Meg is kaptam a magamét.
-Hol voltál ilyen sokáig? - kérdezte megkönnyebbülve Cassandra barátnőm
-Majd elmesélem. Most inkább menjünk be mielőtt utánam jön, utána már nem szabadulunk tőle. - terelgettem be az ajtón
-De ki?
Válaszára csak az áruk nézegetése közben kapott választ, amit rémült fejjel díjazott. Temérdek márkás termék volt ott, végül kiválasztottunk Yuinak egy Dolce Gabana parfümöt, Avon testápolót és egy kókuszos tusfürdőt. Ezt közösen majd odaadjuk neki. Magamnak is vettem egy illatos kis parfümöt és egy nem tudom milyen illatú tusfürdőt. Nagyon megtetszett az illata és megnyugtató is volt számomra. A pénztárnál kifizettük a termékeket, majd elhagytuk az üzletet. Máskor is vissza fogok jönni ide, az biztos.
Egy nem messze lévő üzletbe még bementünk mivel nem vettünk ajándék tasakot, pedig volt. És úgy milyen már, ha csak odaadjuk neki...? Ahogy abból az üzletből is kifáradtunk a telefonom csörgése megzavarta a beszélgetésünket. Egy ismeretlen szám volt az.
-Igen, tessék? - szóltam bele
-Lilia, én vagyok az NiNah. - szólt bele a túlsó vonalon Ren nővére
-Szia NiNah. Hogy-hogy hívsz?
-Nagy baj van. Rent most viszik a kórházba.
Teljesen lemeredtem. Ez most egy vicc ugye? Mondjátok, hogy ez csak egy kibaszottul elcseszett vicc. A döbbenetségtől telefonom a földre zuhant és könnyeim elkezdtek potyogni. Cassandra úgy vette fel a telefonom, majd elkezdett beszélni NiNah-val.
-Gyere. Menjünk be hozzá. - rángatott maga után
Bukdácsolva, de követtem őt egészen a kórházig. Még mindig nem akarom elhinni, hogy baja esett Rennek. Ezt nem...

12.foszlány

A hét további napjában sok programot szerveztünk. Elmentünk a helyi vidámparkba, kutyát sétáltattunk és volt amikor csak otthon élveztük egymás társaságát. Egy pénteki napon Renéknél töltöttük az időt. Épp a tv előtt majszoltuk a popcornt, amikor megszólalt a telefonom. Felnyitottam és ismét DongWoon nevét láttam meg a kijelzőn.
-Ki az? - kérdezte az engem karoló srác
-DongWoon. - sóhajtottam
-Mit akar? - hangján hallottam, hogy kicsit érges
-Megint találkozni és megbeszélni a dolgokat. - mondtam gúnyos hangon - Már annyira elegem van belőle, az üzeneteiből és az állandó hívogatásából.
-Miért nem mész el a rendőrségre? Ez már zaklatásnak minősül.
-Félek, hogy az eltiltás is kevés lenne neki. - eltettem a táskám legmélyebb zugába a telefonom és visszabújtam a szomorkás fiúhoz.
-Akkor is tenni kéne valamit. Ha ez így megy tovább belefogok őrülni.
-Valamit kitalálok... esküszöm. Nem akarom, hogy azzal teljen a nyaram, hogy idegeskedjek, mikor fogja rám törni az ajtó.
Mély levegővétel után egy apró puszit nyomtam barátom arcára, amit egy kis mosollyal díjazott.
Délután 3 körül újabb üzenet érkezett, de Ren most nem tartózkodott a szobájában, hanem a konyhában ügyeskedett. Ismét felnyitottam a telefonom zárát és elolvastam az üzenetet. Ugyanaz a sablon szöveg és az ígéretek.
,,Kérlek Lilia, ne tegyél úgy mintha nem érdekelne a kapcsolatunk. Megbántam, hogy olyan szörnyűségeket vágta a fejedhez. Vissza akarlak kapni... bármi áron. Beszéljük!"
Ha nem ismerné azt mondanám, hogy egy nagyon érzelgős ember.
Nem válaszoltam rá, mert felesleges. Felesleges volt egyáltalán megnéznem az összes üzenetét, mert mind üres szavak amiket ír. Tudom, hogy ugyanúgy elcseszné az egész kapcsolatunkat és megint megcsalna. Soha nem volt és nem is lesz jobb, mint Ren. Ő megbecsül, kifejezi felém az érzelmeit és feltétel nélkül szeret, amiket viszonozok is neki. Sokkal másabb, mint DongWoon.
Pár perc múlva finom palacsintával jött vissza szerelmem a szobájába. A tálcát lerakta elém, majd mellébújt és bebújt a vastag takaró alá. Hűvös nap ez a mai. Nem is értem, hogy miért ilyen idő van. A telefonomon hiába nézem meg az időjárást, nem ad ki semmit. Más alkalmazás tökéletesen működik rajta, de ez az egy nem. Ugyanez van a Renével is.
-Ez nagyon finomra sikeredett. - dicsértem a szakácsot
-Köszönöm. Holnap elmehetnénk valahová, ha jó idő lesz. - adta az ötletet
-Ha jó idő lesz. Mivel, hogy nem tudjuk milyen lesz az időjárás addig itthonra tervezzük a programot. Viszont nyílt egy új drogéria a közelben. Elmehetnénk oda és megnézhetnénk a választékot. Nem sokára itt van Yui szülinapja és ő az ilyenekért oda van. Mit szólsz?
-Akkor meg van a következő programunk. Most pedig együnk. - emelte fel az édességet
Hát igen. A pasik szívéhez a gyomrukon keresztül vezet az út. Ezért is fogok neki sütni egy egyszerű meggyes pitét, amit még anyu és mama tanított nekem. Biztosan ízleni fog neki. ^_^
Miután megettük a tizenkét darab palacsintát a mellettünk lévő szekrénysor egyik részére raktam, mivel egyikőnk sem akart lemenni. Ahogy letettem a szemeim ügyébe akadt egy kisfiú képe. Kézbe vettem és azt kezdtem el tanulmányozni, majd jobban megnézve rájöttem kit ábrázol.
-Egyelek meg. De kis aranyos képet vágtál. - fordultam meg

-Miről beszélsz? - felém fordult és kitágult szemekkel felpattant -Azt ne nézd meg!!
-Késő bánat.
Minden áron el akarta venni tőlem. Az egész szobát végigszaladtuk, de még akkor sem kapott el.
-Most miért ne nézze meg?? Olyan aranyos vagy rajta. Semmit nem változtál.
-Add csak ide. - egy óvatlan pillanatban kikapta a kezeim közül és eldugta. - Hogyan találtad meg?
-Ott volt a szemem előtt.
-Biztos a drága nővérem rakta oda. Ezért még kinyírom.
-Pedig tök cuki vagy rajta. - biggyesztettem le alsó ajkam
-Nem nagyon érdekel. Azt se tudom, hogy hol találta meg az a nőszemély, de még kérdőre vonom. Most pedig eltökítem.
-Ne merészeld. - kaptam el tőle, majd gyorsan leszaladtam és eldugtam a kabátom egyik titkos, belső zsebébe
Ren utánam jött, majd kérdőre vont:
-Hova raktad?
-El. Kell egy másolat belőle. - mosolyogtam elégedetten
-Most komolyan másolatot akarsz belőlem? Nem elég egy is?
-Nem. - vigyorogtam
-Úgy látom nem tehetek semmit ez ellen... Viszont. - tekintete semmit jót nem ígért.
Ekkor felkapott a vállára és felhurcolt és ledobott az ágyra. Senki nem nézné ki belőle, hogy ennyi erő van benne.
-Most megbüntetlek.
Egy jó adag nevetőroham jött rám az ezt követő percekben. Nem kicsit csikizett meg ez a srác. Pedig csak egy gyerekkori kép volt. Pár perc után, már levegőért kapkodva terültem el az ágyon.
-Miért... csinál... tad? - kérdeztem szakdozva
-Azért, hogy megtanuld, hogy nem vagyok cuki. - fújta fel az arcát
-Aha~~~ - nyújtottam el az a betűt.
-Mit mondtál?
-Semmit. - fordítottam el a fejem, hogy ne lássa a vigyorgásom.
Ezután mellém bújt és átölelt, majd a fülembe súgta:
-Szeretlek.
-Én is nagyon Szeretlek.
Fejem visszafordítottam felé és gyengéden csókot lehelt számra.

11.foszlány

A másnapot takarítással töltöttem el. A ház minden zegzugát feltöröltem és leporoltam. A plafonsarkoktól egészen a padlókig mindent megcsináltam. Minden helységben. Nem is csoda, hogy délután két órakor erőtlenül dőltem el a kanapé teljes hosszán. Mikor már volna bóbiskoltam elfele csengettek.
-Ki az?? - kiabáltam, mert nem akartam odasétálni.
-Én vagyok az, Ren! - jött a válasz
-Nyitva van. Gyere be!
-Gondoltam meglátogatlak. - hallottam ahogy közelebb lépked, bárhogy próbáltam nem tudtam felülni, így hagytam az egészet. - Nem is köszönsz?
-Bocsi, csak nagyon kimerültem. Reggel óta takarítok, megállás nélkül. - néztem a fölöttem tornyosuló srácra. - Ülj le nyugodtan.
-Oké. - erre fogta magát pont leült ODA.
-De ne rám!! - bárhogy is próbálta mozogni alatta nem reagált sehogy, csak nevetett. Végül felültem és ő pont akkor hajolt felém. És hát... lefejeltük egymást. Annyira, hogy mindkettőnknek egy nagy púp lett a homlokán.

-Tessék. - nyújtottam Ren felé egy csomag jeget. Habozás nélkül elfogadta és a fejéhez nyomta.
-Jaj, de jó! - sóhajtott fel megkönnyebbülten.
-Akkor most kiengesztellek.
-Mit főzöl nekem? - jött oda mellém és minden mozdulatomat figyelte amit a hűtőben való kutakodással végeztem.
-Az meglepi. - mutattam fel a mutatóujjam, mire kicsit bebandzsított.
-Nem szeretem a meglepit. - kisfiús hangján, majdnem, hogy elolvadtam. Mindig is imádtam a keleti srácokat, szeretem a babaarcú fiúkat és hát Ren... ő egy külön történet.
-De ez kellemes meglepetés lesz. - borzoltam össze a haját, mire elkapta a kezem és magához húzott. Csak meglepetten pillantottam rá és vártam mit fog csinálni.
-Kedvellek... Nagyon. - nézett mélyen a szemeimbe.
Mintha megfagytam volna, úgy álltam ott. Köpni-nyelni nem tudtam a meglepődöttségtől. Mondjátok, hogy csak álmodom, vagy csípjetek meg. Mondani akartam valamit, de nem mertem. Végül erőt vettem magamon és ezt mondtam:
-Én is. Nagyon.
Mintha egy pillanatra elvesztette volna maga fölött az irányítást és robotként vezérelve ajkait az enyéimre tapasztotta. Jólesően sóhajtottam és átadtam magam az élvezetnek. Visszacsókoltam, bal kezét a derekamra, jobb kezét a nyakamra helyezte és még jobban magához húzott. Én nyakát fogtam közre, ezzel hosszabb csókra invitálva őt. A végén lihegve váltunk szét és csak néztük a másik félt. Nem tudtam mi következik. Csak bámultuk egymást és már kezdtem fázni, mert a  hűtő még mindig nyitva volt.
-Bocsánat. - húzódott el tőlem - Rád erőltettem magam. Pedig nem akartam.
-Nincs semmi baj. - mondtam miközben még mindig őt tépte tekintetemmel.
-Jobb, ha most megyek. - mire bármit is mondhattam volna villámként tűnt el a házból. Hűlt helyét néztem és lassan ajkaimhoz kaptam. Megcsókolt. Ren tényleg megcsókolt. Nem tudom, hogy sírjak vagy nevessek-e. Mindkettő jött egyszerre, nagyon boldog voltam, de szomorú is, mert Ren rosszul érezte magát emiatt. Nem állhattam tovább ott tétlenül, hát utánaindultam. Fogtam Egérke pórázát, nyakába akasztotta, bekulcsoltam mindent és remegő léptekkel, de elindultam a srác házához. A gyalogolásomból gyors lépés, azokból kocogás végül már sprintelés alakult ki. Minél hamarabb beszélni akartam vele erről. Ahogy a házukhoz mentem idegesen kopogtam be. Az ajtó rögtön nyitódott és a nővére nyitott ajtót.
-Szia. - terelt beljebb - Ren fent van a szobájában. Balra, azonnal az első ajtó.
Csak bólintottam és Egérkére néztem.
-Nyugodtan vidd fel. - mosolygott
-Köszi. - lihegtem, majd a lépcsőfokokat kettesével szedve hamar az emeleten találtuk magunkat. Ha nem tudtam volna, hogy melyik ajtó akkor is felismertem volna. Halkan bekopogtam. Egy hangot sem hallottam, így komótosan benyitottam. Az ajtóval szemben az ágy volt azon pedig Ren foglalt helyet, törökülésben és... könnyes szemekkel. Szavam ismét elakadt, gyönyörű volt az arca, de egyszerre csúnya is, mert könnyek borították be.
-Miért jöttél utánam? - nem nézett rám csak a kezében lévő zsebkendőt nézegette.
-Mert beszélnünk kell. - ültem le vele szembe
-Tudom, hogy nem akarsz tőlem semmit. - konyult le a szája, ezen muszáj volt elmosolyodnom, mire felkapta a fejét.
-Honnan vetted ezt a marhaságot?
-Csak tudom.
-Akkor rosszul tudod. - fogtam meg kezeit - Szerinted miért mondtam én is azt, hogy szeretlek?
-Hogy ne érezzem rosszul magam.
-Ren! - sóhajtottam nagyot.
-Ugyanez történt a volt barátnőmmel. A végén bevallotta, hogy nem akart rosszat nekem, majd lelépett az akkor egyik legjobb haverommal. Pár napra rá ideköltöztünk. Megismertelek téged és minden más lett. - szipogta
-Most te hallgass meg engem. Amikor DongWoonal jártam ne létezett rossz az életemben. Minden tökéletes volt, amíg nálam nem hagyta a telefonját. Vissza akartam neki adni, így elsétáltam a házukhoz, de az út közben jött egy sms-e. Egy lány volt és gondolom sejted, hogy milyen fajta üzenetet küldöd. - ekkor bólintott - Ezt megemlítettem neki, de azt nem, hogy elolvastam. Igen érdekes pofát vágott amiből már tudtam, hogy itt már régen nincs rendben minden. Majd az egyik nap miután elváltunk sunyiban követtem és megláttam azzal a lánnyal aki valószínűleg az üzenetet küldte. - a mondandóm ezen részénél pár kósza könnycseppet elengedtem - Kérdőre vontam ott helyben, hogy mi ez az egész. Azt mondta már nincs szüksége rám, egy játék voltam neki, egy rongybaba. És a bulin ahogy megjelent... Eltudod képzelni, hogy mit érezhettem akkor? Főleg amikor azt mondta, hogy újra akarja velem kezdeni. Akkor bőgni tudtam volna, de a düh annál jóval erősebb volt. Én nem vagyok olyan lány, mint a volt csajod. Lehet, hogy nem hiszed el, de én jóval többet érzek irántad, mint barátságot.
-Én is.
-Akkor? Megpróbáljuk? - emeltem feljebb a fejét, hogy a szemébe tudjak nézni.
-Ühüm. - mosolyogva bólintott, majd hevesen megölelt.
Jólesően viszonoztam, majd egy puszit nyomtam az arcára.
-Ennyivel most már nem érem be. - mondta.
Közelebb húzott és egy gyengéd, mégis vad csókot nyomott a számra, kezemet nyaka köré fontam és jobban magamhoz húztam.
-Szeretlek. - suttogtam a fülébe, miután elváltak ajkaink
-Én is téged. - nyakam hajlatába és puszit hagyott ott, amitől egy halk sóhaj csúszott ki a számon.
Körülbelül még egy fél órát töltöttem náluk. A hátsókertben ültünk a hintaágyban, ölelkezve. Amíg a kutyák játszottak, mi arról beszélgettünk, hogy csinálni kéne pár közös programot.

10.foszlány

Fél 1 fele értünk oda Renékhez. A ház gyönyörű volt, mégis egyszerű. Fehér másfél méteres kerítés takarta a bejárat előtti kiskertet, ami igényes volt. Káprázatos szivárvány színek tündököltek a lilától, egészen a pirosig. Soha nem láttam még ilyen sok fajta virágot, amit itt. Előreengedtem és magával húzott, mert észrevette mennyire elbambultam. A ház fala fehér és semleges színű volt, kétemeletes és modern. Semmi nagy cicoma. Ha eddig nem ájultam el akkor most már igen. Ahogy beléptünk az előszobába elájultam. Sokkal másabban nézett ki az egész ház, mint a bulin. Tisztább és kellemesebb volt. És ami a legfontosabb volt nyugalmat árasztott. Idebent is a fehér és a semleges volt az uralkodó szín. Minden nagyon világos volt, kellemes közérzetet keltett bennem. A bejárati ajtóval szemben egy csigalépcső volt, balról a konyhát, jobbról pedig a nappalit lehetett látni. A konyha közepén egy márványlapos sziget volt elhelyezve, körülötte pedig az ahhoz passzoló bútorokkal. A nappaliban egy fehér huzatos kanapé ékeskedett, szintén fehér, vastag szőnyeggel és hosszú, földig érő függönnyel. A kanapéval szemben egy lcd tévé volt a falon, az alatt pedig egy semleges színű, fiókos szekrény. Körben a falon pedig különböző tájképek és családi fotók tarkították a szobát. Ezeken a tárgyakon kívül még egy kijárat volt a hátsó kertbe amit egy tolóajtó határolt.
-Gyönyörű a házatok. A bulin nem volt ilyen. - álmélkodtam.
-Köszi. Anyu lakberendező, így könnyű volt berendeznie. Megnyugtató az egész hely egy fárasztó nap után.
-Lehet gyakrabban jövök hozzátok. - húztam le a cipőmet.
-Öhm... Nem kellett volna átöltöznöd? - kérdezi félszegen
-De, határozottan de. - bólogattam - De most már mindegy.
-Szerintem jól áll a szoknya.
-Köszi.
Éreztem ahogy elönt a pír. Hogy tud csupán egy mondattal zavarba hozni? Mi olyan különleges benne, hogy belé szerettem?
-Menj és foglalj helyet nyugodtan. Addig én csinálok valami harapnivalót. - vette irányba a konyhát - Popcorn legyen vagy valami más? - fordult vissza, megkapaszkodva az ajtófélfában.
-Lepj meg. - vigyorogtam
-Nem kell kétszer mondanod. - viszonozta a hatalmas mosolyt és a konyhába ment.
Fejemet hátradöntöttem és a plafont kezdtem el vizslatni, majd mikor ásítottam egy nagyot, becsuktam a szemeimet. Nem hallottam még egy halk szisszenést sem így nagyon megijedtem amikor két kéz fogta meg a vállaimat. Rögtön kipattantak az eddig csukva tartott érzékszerveim és Ren gyönyörű, barna íriszeivel találtam szembe magam. Alig tizenöt centire lehettek arcaink egymástól, mégis sokkal közelebb éreztem.
-Tudsz fapálcikát használni?
-Igen. Amikor Hokkaidóban voltam  megtanultam.
-Nem mondtam, hogy meséld el az életed. - vigyorgott, amire arrébb löktem - Amúgy tényleg voltál Hokkaidóban??
-Ja-ja. Még anyuval mentünk el oda pár éve. Sajnos azóta sok minden megváltozott.
-Nem kérdezem, hogy mi történt, mert ha eljön az idő úgy is elmondod. - milyen megértő :) - Na de... hogy eltereljem a figyelmed, nézzük azt a filmet.
-Nem rossz gondolat. - vettem el a kis ételes tálkát -Mit nézünk?
-Már mondtam, filmet. - elkezdett kutakodni a legfelső fiókban
-Azon belül?
-Jeleneteket. - fordult meg, én pedig elengedtem egy sóhajt.
Ismét nagy mosolyt húzott a szájára, csak csóváltam a fejem, de nem tudtam megállni, hogy ne mosolyogjak én is.
-Tudod mit mondok most neked? - kezdtem bele a mondandómba, miközben a pálcikákat közrefogtam.
-Na mit?
-Azt, hogy amióta ismerlek sokkal többet mosolygok. - emeltem fel a tésztát
-És az jó? - nézett rám kiskutyaszemekkel.
-Szerintem az. - ahogy elkezdtem majszolni az ételt előtörtek bennem az emlékek. Azok az emlékek amikor a Japán szigetekre mentünk anyával, strandoltunk, vásároltunk töménytelen mennyiségben és élveztük a környezetet. Talán akkor döntöttem el, hogy én környezetvédelmi szakértő akarok lenni. Abban az időszakban ismertem meg DongWoon-t is. Milyen boldog voltam vele két évig és aztán kevesebb, mint huszonnégy óra alatt összetört bennem egy szálat. Ez a szál volt a bátorságom. Azóta kevésbé vagyok közvetlen azokkal akik tényleg tetszenek, de Ren más. Ha akarnék se tudnék távolságtartó lenni vele szemben, mert ő mindent megtesz azért, hogy mosolyt húzzon ki az emberekből. 
Kisebb könnycseppek hullottak le az arcomról. Valóban ennyire tetszene ez a srác? Alig ismerem, de megmutattam neki azt az oldalam amit talán még a lányok sem ismernek.
-Mi a baj? - guggolt le elém a srác - Vagy inkább ki?
-Minden. - feleltem
-Na gyere ide. - felült mellém és magához húzott.
Ölelésétől a hideg rázott, amitől kiscicaként bújtam a védelmet nyújtó karjaiba. Megnyugtató volt és tudtam, hogy ha nem teszek valamit elfogja tőlem szakítani DongWoon. Höh, miért jutott nekem ez a sors? Jelen pillanatokban Ren és Egérke a legfontosabb nekem, ha velük történne valami akkor... á, bele se merek gondolni mit csinálnék.
Mikor alábbhagyott a sírásom, szipogva váltam el Ren mellkasától. Mély levegőket véve próbáltam leállítani az addig szakadozott légzésem.
-Jobban vagy? - nézett rám aggódva.
-Ühüm. - bólogattam
-Nem lesz semmi baj, oké?? Ha bántani akar az a barom én megvédelek. Nem tudom még, hogy de megvédelek.
-Köszönöm. - öleltem át a nyakát.
-Rám mindig számíthatsz, bármiben segítek neked. - suttogta a fülembe.
-Akkor most abban segíts, hogy elfelejtsem azt az idiótát. - töröltem le a száraz könnyeket.
-Örömmel. - gonosz vigyorra húzódott a szája ami nem kicsit megrémített. Kezdek félni tőle.
Egyszeri pillanatban olyan szinten csikizni kezdte az oldalam, hogy hirtelen nem kaptam levegőt. Ennek következménye az lett, hogy én kerültem alulra, ő pedig ráült a csípőmre és úgy folytatta a hadműveletét. Hangos kacagás vette körül a házat, ami tőlem származott. Mikor már végleg nem bírtam eltoltam kezeit.
-Sikerült? - ült fel, ha eddig nem volt nehéz akkor most igen.
-Mi? - a végére már teljesen elfelejtettem, hogy miről beszéltünk az elmúlt percekben.
-Jó~ Akkor most már nézhetünk filmet?
Hevesen bólogattam és felültem. Csöppet kellemetlen volt a helyzet mivel még mindig kínos helyen ült. Lenéztem, majd vissza rá, hogy levegye mi a helyzet. Mikor leesett neki mi van csak egy ,,Jaaa"-t hangoztatott el és visszament a dvd lejátszóhoz. Berakta a kiválasztott címet és visszapattant mellém. Csendben és nyugalomban néztük a romantikus filmet, amitől kicsit elálmosodtam és Ren vállára döntöttem a fejem, majd az övét az enyémre. Így néztük a két és fél órás filmet amiből csak kettőt láttunk mivel mindketten bealudtunk.
Egy kórház folyosóján álltam, körülöttem nővérek és orvosok járkáltak. Szemben velem egy üvegablak és azon keresztül egy srác feküdt az unalmas, fehér huzatos ágyban. Közelebb mentem és a szemeim elé Ren összetört teste tárult. Arca lila és kék foltos, lába gipszben és kezein vágás nyomok. Szívem összeszorult a mozdulatlan test láttán, a sírás környékezett és végül utat engedtem sós könnyeimnek. Nem bírtam magammal ezért bementem oda és leültem az ágy melletti székre. Közelebbről még jobban látszottak a nyílt sebek kezén, ismét szabad utat nyertek a könnyeim. Ráborulva a fiú mellkasára adtam ki magamból az összes stresszt és szomorúságot.
Hirtelen újra a nappaliban találtam magam. Annyira megijedtem, hogy felébresztette a még alvó fiút.
-Miért sírsz? - törölt le egy könnycseppet a szemem sarkából. Nem akartam elmondani, hogy mit álmodtam, de úgy éreztem, hogy ez valamely szinten meg fog nyugtatni.
-Nem kell aggódnod. Nem fog velem ilyen történni. Megígérem. - ölelt szorosan magához.
-Olyan rossz volt téged ott látni. - szipogtam
-Shh. Nyugodj meg. - gyengéden simogatta a hátam, nagyon jól esett a törődése és csak remélni tudom, hogy még sokáig élvezhetem. - Most pedig csinálok neked egy koreai édességet. Nagyon finom és jó vigasztaló süti. Jó lesz?
-Igen, de én is veled megyek. - álltam fel én is.
-Hú. Rendben.
Így hát a nyomában voltam minden lépésénél. A tűzhelynél, a szekrényeknél, az asztalnál.
-Ez kezd egy kicsit idegesítő lenni. - állt meg hirtelen, neki is mentem a hátának. -Javíthatatlan vagy. - csóválta a fejét.
-Bocs, hogy nem akarom, hogy kórházba kerülj. - álltam meg előtte karba tett kézzel.
-De nem fogok.
-Ígérd meg! - mondtam hangosan
-Már megígértem. - ekkor a kisujjamat feltartottam, ránézett és sóhajtott egy nagyot. Végül beadta a derekát és keresztbe fontuk a kisujjainkat. -Ígérem, hogy nem kerülök kórházba.
-Jó. - könnyebbültem meg.
-Ha ennyi kellett, akkor már az elején megcsináltam volna. Tudod milyen idegesítő, ha valaki állandóan a nyomodban van?
-Tudom. Egérke mindig követ engem. - ültem le az egyik székre
-Tényleg! Hol van Behemót? - húzta össze a szemöldökét.
Felment az emeletre amíg a sütőben sült a sütemény és egy szép dán doggal sétált le.
-Ő itt Behemót. Köszönj szépen. - a kutya közelebb jött, két lábra állt - mondanom sem kell husz centivel biztos magasabb volt, mint én - kinyújtotta egyik tappancsát és úgymond kezet ráztunk.
-Ügyes kislány. - veregette meg oldalát.
Nem telt sok időbe, elkészült az annyira várt süti. Kivettünk két tányért, villát és kimentünk a hátsókertbe. Szintén olyan sok színben pompázott, mint elől. Alacsony, fehér kerítés választotta el a virágokat a fűtől. A kert közepén egy fehér kerti bútorcsoport volt látható. Ez tartalmazott hat széket, egy nagy, négyzet alakú asztalt, egy hintaágyat és egy napernyőt. Mi lehuppantunk a hintaágyra, amíg Behemót kiszaladgálta magát a hatalmas udvaron.
-Nagyon finom. - csámcsogtam az első falatnál.
-Én mondtam. - mosolygott Ren.
Ahogy megettük a tányér tartalmát beszélgettünk még egy kicsit, majd telefonszámot cseréltünk. Mondván, hogy máskor is eljöhetnék és hozhatnám magammal Egérkét is. Fél 6 fele hazaindultam Ren kíséretében. A kapunkban elbúcsúztunk és onnan elváltak útjaink. Minden esti teendőmet letudtam és hamar az ágyban kötöttem ki. Lefárasztott ez a mai nap, ez nem kétség. Este a délutáni álmon járt az agyam. Csak reménykedni tudtam benne, hogy nehogy még csak hasonló se történjen vele, mert megszakadna a szívem.

9.foszlány

Ezen a héten lesz a bizonyítványosztás és nagyon izgulok, hogy mi lesz. A srácok sincsenek másképp ezzel. DongWoon azóta, minden este hívogatott és találkozókat kért tőlem. De hülye lennék elfogadni, amúgy is... Akkor megfogattam, hogy ha esetleg vissza akarna könyörögni hozzám, nem fogok a karjaiba ugrani. Kiszerettem belőle és úgymond ,,új életet" kezdtem. NÉLKÜLE. Minden sokkal könnyebb lett és most nem lennék fősulin, a diplomaosztóm előtt. Ezt viszont megköszönöm neki, mert most nem lennék az AKI vagyok.
Holnap tizenegyre oda kell érni a suliba, apuék tegnap érkeztek meg. Minden elő van készítve, a hivatalos öltözetet is megkaptuk a napokban. A mostoha anyám holnap kisminkel, én pedig a hajamat csinálom meg. Aznap este nyugtalanul aludtam, azóta nehezen tudok elaludni amióta megjelent DongWoon. Fenekestől felforgatta az életem, mit ne mondjak.
Másnap reggel mostoha anyám - Annabell - meg is jegyezte, hogy karikás a szemem. Nem is aludtam valami sokat. Q.Q A hajamat én csináltam meg amíg ő is elkészült, majd elkezdett kisminkelni. Nem tudom, hogy mennyi alapozót kent rám, de ahogy éreztem nem keveset. Az illő öltözéket is felvettem és útra készen álltam, persze ez Annabellre nem volt jellemző. Még egy kis parfüm, még egy kis hajlakk, stb... Végül öt perc késéssel értünk oda. Az ünneplés már nagyban folyt, szerencse, hogy az igazgató nem vett észre, másképp nekem annyi lett volna. Halkan beültem a csajok mellé, míg apuék valahol hátul foglaltak helyet.
-Azt hittem már sosem érsz ide. - szidott le halkan Yui
-Bocsi. Tudod, hogy milyen a mostoha anyám. - magyarázkodtam.
-Na jó. Most már maradjunk csöndben.
Így is volt amíg el nem kezdték osztani a diplomákat. Egyre idegesebb lettem, nem beszélve arról amikor a mi osztályunk következett. Nem figyeltem, hogy ki megy fel vagy le, amikor az előttem ülő hátrafordult nagyon megörültem.
-Ne légy ideges. Majd délután elviszlek fagyizni. - szólalt meg édes hangján Ren.
-Attól még kiugorhat a szívem. - idegességemben tördelni kezdtem a kezem, amit egyszer csak a srác ölelte körbe sajátjával.
Ha eddig nem vert gyorsan a szívem akkor most már igen.
-Bízz bennem.
-Benned bízom. De magamban nem. - mondtam ki halkan.
Ekkor megszólalt az igazgató:
-Lilia Lewis.
Akkora nagy kő esett le a szívemről, hogy csak vigyorogni tudtam. Ren sem tett másképp, én kimásztam a helyemről és nagy léptekkel haladtam az emelvény felé. Átadta nekem a kis könyvet, amiben a jegyei voltak és boldogan lépdeltem le onnan. Legszívesebben sikítani tudtam volna izgalmamban, de majd ez otthon elintézem.
Utánunk még két osztály volt, azt az időt csöndben végigültük és már nagyon várta mindenki, hogy mikor lesz már vége. Azt hiszem ma mindenki nagy bulit csap, csak én nem mivel apuék mennek Los Angelesbe egy üzleti vacsorára. Sajnos a munka nálam fontosabb és ezért nem is egyeztek ki anyával és estünk távol egymástól apuval. De hát ez van, ilyen az élet, ezt kell szeretni. Az ünnepség végén minden diák felszabadultan ordítozott. Apuék még a végét sem várták meg, már indultak is. Elköszöntem tőlük az iskola előtt és szomorúan fordultam meg, amikor szembetaláltam magam egy sráccal. A szó szoros értelmében nekimentem és seggre ültem.
-Jól vagy? - guggolt le elém Ren. Szóval te voltál, te sunyi. -Máskor nézz a szemed elé.
-Hogy nézzek a szemem elé, amikor nem látom a szemem? Na ezt magyarázd meg.
-Hagyj ezzel. - legyintett - Faterodék már el is mentek?
-Ühüm. Los Angelesbe kellett menniük egy üzleti vacsorára.
-Az üzlet fontosabb, mint a lányuk??
-Mindig is az volt.
-Akkor, ha jól sejtem - már pedig jól sejtem - egyedül leszel otthon. - húzta fel egyik szemöldökét, miközben elmosolyodott.
-Mit akarsz ezzel? - néztem rá kérdőn
-Semmi rosszat. - nevetett fel. - Csak mivel én is egyedül leszek gondoltam átjöhetnél hozzánk filmet nézni.
-Mmmm... oké. De te, hogy-hogy egyedül leszel?
-A szüleim elutaztak pár napja, a nővérem meg a barátjánál van. De megígérték, hogy utána csinálunk egy kisebb bulit.
-Az jó. Hányra menjek?
-Mi lenne, ha egyből hozzánk jönnél?
-Akkor hazakísérsz. Még adnom kell Egérkének enni és inni.
-Nem fogsz nálunk aludni. Amúgy kényelmes a föld? - kérdezte
-Őszintén szólva meglepően puha. - feleltem egy nem éppen normális választ.
-De ugye azért felállsz? - nézett rám úgy, mint egy idegenre
-Akkor segíts. Mert szoknyában nem éppen jó gondolat a földről felállni. - nyújtotta neki a kezem
-Jogos érv. - húzott fel.
Pontosan bemérve az arca előtt pár centivel álltam meg. Már majdnem sikerült. (°_°) Csak egy kicsi kellett volna hozzá és KISS. De neeeem~
Éreztem ahogy kissé elpirulok, amin Ren mosolygott és elengedett, viszont a kezemet nem. Most meg mi lelte? He? T.T De nem rinyálok. Inkább kiélvezem az élet adta lehetőséget. ^_^
Beértünk a folyosóra, megbeszéltük, hogy kint megvárjuk egymást és elindultunk a saját termünk felé. Még pár percig szót váltottunk az osztályfőnökünkkel, jó nyarat kívántunk egymásnak és mindenki ment a saját dolgára. A csajokkal egyeztettünk, hogy minden héten legalább kétszer felhívjuk a másikat és találkozunk. Ahogy kiértünk a lányok szétszéledtek és eltűntek a látókörömből. Pár perc várakozás után megláttam a barna srácot az ajtón kifele jövet.
-Bocsi, ha sokat vártál. A tanár túl sokat beszél. - támaszkodott meg a térdein ahogy megállt előttem.
-Semmi gond. Indulhatunk?? - mosolyogtam rá
-Igen. - viszonozta a mosolyt
Így hát elindultunk hozzám. Nem beszéltünk sokat az úton csak néha, ahogy hazaértünk vettem ki Egérkének tápot, és öntöttem a tálkájába vizet is. Mindent alaposan bezártam és folytattuk az utunkat Ren háza felé.